Kezdőoldal » Sport, mozgás » Egyéb kérdések » Elérhető lesz a bet365 magyaro...

Elérhető lesz a bet365 magyarországon?

Figyelt kérdés

Ezt takláltam neten, a jó hír, hogy adózunk nem kell, d emely fogadóirodák nem lesznek elérhetőek itthon?


A szerencsejátékok szolgáltatói öt évre szóló licenszeket kérvényezhetnek a tervezet szerint, melyek internetes kártyajátékokra, kaszinójátékokra, sportfogadásra, agár- és lóversenyekre lennének érvényesek – írja a FortunaWeb.


A különböző játéktípusokra vonatkozó koncessziós díj száz millió forint lesz előreláthatólag, és az engedélyt kérvényező társaságoknak kétszáz milliós jegyzett tőkét kell birtokolniuk, hogy megkaphassák az igényelt licenszeket.


A húsz százalékosra tervezett játékadón felül a szervezők kötelesek lennének még a negyedévi bevétel 2,5 százalékát is befizetni, mint szerencsejáték-felügyeleti díjat.


Az internetes szolgáltatók az engedéllyel nem rendelkező szolgáltatók oldalait kötelesek lesznek blokkolni, ha pedig ennek nem tesznek eleget, százezertől ötszázezer forintig terjedő bírságot kell majd fizetniük.


A szerencsejátékokon szerzett nyeremény ugyanakkor mentes lesz a személyi jövedelemadó alól.


2013. dec. 20. 14:16
 1/1 Grim13 ***** válasza:
szerintem most is elérhető ... én szoktam rajta fogadni és Debrecenben élek szóval elérhető!
2013. dec. 24. 02:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!