Kiskoromban nem sportoltam semmit, emiatt most kisebbségi komplexusom van. Hogyan tegyem túl magam rajta?
Sziasztok,
az a helyzet, hogy nálam kimaradt az, ami a legtöbb gyereknél teljesen természetes volt: hogy a szüleik 4-5 évesen beíratták valahova (táncolni, focizni, akármilyen sport), aztán ő egész gyerekkorában űzte az adott sportot és mondjuk 10-11 év alatt olyan szintet elért, hogy komoly versenyeken is részt vesz és eredményeket is ér el.
Én elég esetlen voltam kisgyerekként és nagyon nehezen barátkoztam illetve féltem kipróbálni az új dolgokat, így a szüleim nem erőltették rám a sportolást. Szóval az a dolog amit fentebb leírtam nekem sajnos úgy ahogy van kimaradt az életemből.
És így 17 éves fejjel ez nagyon bánt. Mert a legtöbb barátom vagy osztálytársam mostanára már 12-13 éve is űz egy sportot és mondjuk profi szinten, míg én semmit sem tudok felmutatni. Tudom nem szép dolog, de én konkrétan irigykedek rájuk, ha esetleg az elért dolgaikról beszélnek (itt nem hencegésre gondolok).
Ezért aztán ha szóba kerül hogy ki mit csinál és valaki pl. egy csoport előtti bemutatkozásként nagyvonalakban megemlíti hogy X ideje X dolgot sportol, akkor az bennem nagyon rossz érzést kelt. Mert akaratlanul is érezteti velem hogy hát igen én nem értem el semmit semmiben.
Ugyanez akkor, ha valaki épp örül egy elért eredményének. Természetesen nem mutatom ki, de egyfelől még ha örülök is a sikerének, másfelől nagyon lehangol épp amiatt, mert én ilyeneket nem mondhatnék el magamról.
A minap voltam egy táncgálán is (táncos ismerősömet néztem meg) és ott 5-6 évesek is úgy táncoltak hogy leesett az állam és megint csak arra emlékeztettek hogy hoppá ennyi idősen többet értek már el mint amennyit én feltételezhetőleg valaha is el fogok. Egyszóval nagyon rossz kedvem lett utána.
Az a baj, hogy ez a dolog engem egészen 15 éves koromig nem zavart, és csak akkor jöttem rá hogy mennyi évet elvesztegettem és ezzel együtt elvesztegettem annak az esélyét is, hogy majd valaha valamiben versenyszinten is elérhetek eredményeket. Most 17 vagyok, 2 éve harcművészetet űzök, de ott is hátrányban érzem magam tekintve hogy pl. fizikum terén a többiek jobban állnak egyszerűen csak abból adódóan, hogy az ő életükben már kiskoruk óta jelen van a sport. Az enyémben meg ténylegesen csak 2 éve...
És ezt a 2 évet se tudom sokra értékelni mikor valaki csak felsorolja hogy mennyi mindent csinált kiskora óta. És akkor jön az hogy én meg egy csődtömegnek érzem magam.
Próbáltam sokfelől megközelíteni a dolgot, de egyszerűen nem tudtam idáig túltenni magam rajta. Sokszor elgondolkozom hogy mi lenne ha újra lenne lehetőségem 6 évesnek lenni... de hát ez meg ugye veszett ügy.
Remélem Ti tudtok olyan tanácsot adni amivel jobban megpróbálhatom elfogadni ezt a helyzetet. Köszönöm szépen előre is!
Ez most neked rosszul fog esni, de sajnálom akkor is leírom: én kiskorom óta sportolok, de semmiben nem értem el versenyszinten semmit, egy ideig zavart, de késobb rájottem, hogy magam miatt csinálom és nem is akarok annyira valamit felmutatni. 17 évesen expert szinten síelek, de soha egy versenyen sem vettem részt, viszont teljesen élvezem a sebességet, az adrenalint. Ebben vagyok igazán jó. Hosszú ideig teniszeztem, voltam versenyeken, de nem tetszett az atmoszféra, és késobb ez a sport se annyira. Gyúrok nagyjából másfél éve, de itt sem mutattam fel semmit, elég volt azt hogy a gombolyu srácból egy kidolgozott testu 179/79 frajer lett. Sok más sportot is szívesen uzok, és egyikben sem vagyok túl, jó csak próbálom tartani a szintemet, pl. nem tudok fociban cselezni, vagy dekázni, de próbálok úgy helyezkedni, hogy a csapat elonyére váljon.
Arról beszélek, hogy élvezd amit csinálsz és ne gyotord magad. Próbálj ki valami csapatsportot, így a tobbiek is nyomni fognak elore. Szeresd magadat!
#4-esnek ötös, tök jó, élvezni kell!
Amúgy a versenyszerű sportnál nincs egészségkárosítóbb dolog. Mozogni és játszani kell, nem versenyezni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!