Mennyire tartjátok fontosnak, hogy a gyermekeitek sportoljanak?

Én nem vagyok kifejezetten sport párti. Alkalmanként beleférnek játékként, de alapvető, rendszeres testedzésként a harcművészeteket illetve a mély izomzatot erősítő gyógytornákat preferálom - és tartanám ideálisnak, hogy a gyerekek is megszokják, megtanulják.

Mindenesetre minden sportot az ellustulás elé helyezek, bár kíváncsi lennék mások véleményére mi a helyzet, amikor a szülők maguknak vagy a gyerekeknek a mozgásigényük kielégítésére 10 perces flabélos 'edzéseket' választanak. Úgy érzem, hogy egy szakember aki gyerekek edzésével foglalkozik érdekes gondolatokat írna erre a kérdésre.

Ritka az ilyen edző. Nagyon tetszik amit írtál!

Legyen neked is pozitív visszajelzés, mert ismerem a másik oldalt is, amikor a negatív események miatt a nagy tudású, korábban lelkes edző fárad bele a munkába. Szerencsére ennek leghalványabb nyoma sem volt az írásodban, éppen ellenkezőleg..!

Sikeres oktatást kívánok!!

Nekem ugyan nincsen gyerekem, de biztos vagyok benne, hogy mindenképpen szorgalmaznám, hogy valamilyen sporttevékenységet űzzön egészen kicsi korától kezdve. Egyrészt azért, hogy iskolában, munkában (később) felgyülemlett stresszt le tudja hasznos formában vezetni. Hogy erős legyen, és ne fulladjon ki, ha elromlik a lift és a nyolcadikra kell gyalogolnia. Egy sportoló ember tudja, hogy az eredményekért meg kell dolgozni, és ezt az élet bármilyen terültén alkalmazni tudja. Kicsi korától kezdve beíratnám valahová, akárhová csak szeretne. Ha 5-féle sportágat próbál ki, mire kitalálja, mi tetszik neki, akkor annyit, nem érdekel, csak legyen valami, amit szeretettel csinál.

Viszont emellett szerintem borzasztó fontos az is, hogy a szülők is példát mutassanak. Úgy értem, már az dicséretes, ha egy kövér szülő, aki nem sportol saját hibájából tanulva sportolni küldi a gyereket, de a gyereknek sokkal természetesebbnek fog hatni, ha közben a szülők is rendszeresen mozognak. Nem akarok s.gget csinálni a számból a gyerek előtt, hogy papolok a sport hasznosságáról, és míg ő úszik, én a tévé előtt nassolok, képmutatónak látnám magamat.

Engem az bosszant fel borzasztóan, mikor nuku indokkal a szülők kiíratják tesióra alól a gyereket, mert az lusta mozogni, és így meg aztán már végképp semmit sem mozog. Totálisan felháborít a dolog, mintha a gyerek abba a heti 2-3 órába halna bele, míg fizikai munkát kell végeznie.

Persze, mindig van olyan gyerek, aki kisebb meg bénább meg gyengébb mint a másik, de mindent el kell kezdeni valahol. Olyan is van, hogy lehet egy kisfiú erős és jó mozgású, de lehet, hogy nem ért a boxhoz, idegen számára az a fajta mozgás. Egyik unokatestvérem öt éves, és a szülei hároméves kora óta egyik sportkörből a másikra hurcolják a kislányt, hogy megtalálja a számára kedvező sportot. Kicsi korában úszott, de járt már kung-fun, gimnasztikán, táncon, síelni is tanult, meg karatézni. Karatében nagyon ügyes, meg a a síelés is jól megy neki, viszont a táncos-gimnasztikában meg összeakadnak a lábai, esett bukott, hiába kislányról van szó, nincsen lányos mozgása.

Én is inkább fociztam tesin a fiúkkal mindig, mint hogy beálljak röpizni a lányokkal, táncolni meg világ életemben utáltam, súlyokat emelgetni, meg zsákot ütögetni viszont imádok. Szóval adottság kérdése, ki miben jó, de ha már valaki csinál valamit, az már haladás.