Csak én látom úgy mintha az Aikido kezdene ''divatharcművészetté'' válni?

Igazából, ha végignézel itt, a fórumon, más stílusok képviselői közt is akadnak ilyen vérmes gondolatok. Ebben semmi új nincs. Vess pl. erre egy pillantást:

[link]

Két kommentet mutatnék a párbeszédből.

"ja, fekvő támaszt kézenállásban csinálom, de csak 5öt tudok sajna, mert én is f_talicska vagyok"

majd

"10 év múlva mögöttem lesz 30 év tapasztalat (valódi harcművészeti tapasztalat, ha egyáltalán mai modern korunkban van értelme ilyet írni)

te meg... hát valószínűleg nintendózni fogsz (bár nem tudom mi az)

de ettől az aikido még NEM harcművészet, csak társastánc és családi biznisz (amiben téged nyúlnak le és még örülsz is neki...) megint csak minősítő különbség"

Szerintem elég szemléletes példa, főleg, hogy mindkét komment ugyanattól a hozzászólótól van. Nehéz elhinni, igaz? 20 év tapasztalattal az önuralom és alázat minden szikrája nélkül harcművésznek nevezi magát :( Nekem égne a képemről a bőr. És ez nem egyedi eset a neten. Szóval megy az adok-kapok (olvass vissza ezen a fórumon). Ez nem az aikidosok szennyese, nem is a kyosoké vagy a boxolóké. Ez a nagyképűség mindenütt ott lehet, ami szomorú, különösen, hogy sokan nem is vesszük a fáradtságot, és nézünk el egymás nemzetközi szemináriumaira, mielőtt véleményt alkotunk.

De ahogy látom, téged nem az zavar, hogy mindenhol találsz klubbokat. Úgy tűnik, jobban bosszant, hogy sok magát elbízó emberkével találkozol. És gondolom, a "divat" itt "népszerű, de hasztalan" értelemben van jelen. Jól gondolom?

*22:45 Versenyeket láthatsz a Tomiki irányzatban. A többi iskola mellőzi őket, mert az alapító mester a gyakorlás és fejlődés más formáját tartotta megfelelőnek. A hatékonyságot így versenyekből lemérni nem lehet, de érdekes, hogy pl. rendvédelmi szerveknél nem ismeretlen a stílus.

Nem értem félre, nincs itt gond. Amit mondasz, az jogos. A nagyképűeket meg én sem szeretem.

Az a nézet viszont, hogy verseny nélkül nincs fejlődés és hasznosság, csak annak alapigazság, aki versengő közegben gyakorol. És miután Európában a sportversenyek eredménye vagy a győzelem/vereség mérleg jelzi legfőképp az eredményességet, természetes dolog, hogy a használhatóság mércéjének is ezt tekintik az emberek.

Az aikido egy másik összehasonlítási rendszert használ, ami közelebb áll az önmegismeréshez: az egyénen belüli összehasonlítást. A hangsúly itt ugyanúgy azon van, hogy valaki mennyire jó, csak éppen az összehasonlítás alapja nem az, hogy másokhoz képest, hanem az, hogy önmagához képest. Ezt kb. úgy könnyű megérteni, hogy több alkalommal összecsapsz nálad tapasztaltabbal, és leméred, hogy mennyit fejlődtél mondjuk egy év alatt. A hangsúly tolódik el másokról az egyén felé, a másikkal való harc felől a saját magaddal folytatott harc felé.

Az aikidoban ugyanúgy meg lehet küzdeni a másikkal, legalábbis van rá lehetőség. Csak megkéred a másikat, hogy fogjon le rendesen, fogás után azonnal üssön, kontrázzon meg, stb.. Technikailag az egyetlen különbség a versenyektől, hogy leszorítás vagy dobás után nincs újabb kör. Ehhez formális versenyeket rendezni szükségtelen, csak kell egy erre vevő uke. Az más kérdés, találsz-e ilyet, vagy olyan torit, aki megérti, hogy ha be tudsz pancsolni egyet, rossz volt a feszítés, és csak segíteni akarsz neki ezt felismerni. Persze, aki életében csak egyszer-kétszer volt edzésen, vagy youtube-ról látta a stílust, ezekről a lehetőségekről nem tud. Nem hibáztatom, én se tudnék. De ha nem segítenek neki, akkor igen, bejön a küzdelem hiánya, és végképp nem lehet tudni, hogy amit megtanult az ember, az megállja-e a helyét. Ez tény.

A fő különbség a gondolkodásmódban van. Miután itt az egyénen belüli fejlődésen van a hangsúly, és az egyének közti összehasonlítás (verseny) értelmetlen, a küzdelem kérdése is más. Itt a küzdő fél nem ellenfél, hanem a tanulásban segítő partner. Még akkor is, ha torkon vág, mert nem mentél arrébb. Így a versenynek egyszerűen nincs értéke. És ha valaki nem áll ki küzdeni azért, mert a kivagyiságot/hencegést/jól-megmutatom-hogy-béna-vagy hozzáállást látja benne, nem hibáztatom érte. Neked lehet, hogy gyávaságnak tűnik, de ha a másik csak kakaskodást lát a szándékodban, akkor az egész "harcot" felfoghatjuk egy jól álcázott drámaként is. Nem harcként.

Ha ez neked idegen, azt megértem, nekem is az volna.

Az is érdekes kérdés, hogy valaki lemegy egy edzésre, és avval jön ki, hogy ez neki nem tetszik. Egy aikido edzésen kb. az alap technikák legalapvetőbb formáit mutatják meg elsőnek. Ha még ezek sem mennek a jövevényen, az két dolgot jelenthet. 1. vigyáznak rá. Ilyenkor megkéred a másikat, hogy amit csinál, az nem hihető, mutassa meg rendesen, és ne féltse. 2. a másik tényleg nem tudja megcsinálni (emlékszem, csuklófeszítésnél igen nagy bajban voltunk egy WT-sel ^^ A nyaka már nem volt olyan hajlékony), és ha még a mester sem képes rá, az baj.

17:25

Orbitális baromságot írsz. Szerinted egy versenysportban amit leírtál nincs meg? Pont ez a lényeg, hogy nem az számít, te mit fejlődtél önmagadhoz, hiszen mindenki fejlődik, aki gyakorol valamit.

A verseny azért lényeg, hogy tudd, hol a helyed. Egyfajta benchmarking. Mennyire jók a technikáid, mennyire működnek, mennyire tudod végrehajtani őket. Az ellenfeleimtől néha sokkal többet tanultam 4 perc alatt, mint az edzőtársaimtól, edzőmtől egy hónap alatt.

DE ezt úgyse érti meg az, aki sosem verekedett úgy, hogy tétje van a dolognak.