Ezt hogy tudnám kideríteni?
Ezt egy másik csoportba már kérdeztem, de nem igen kaptam rá választ így ide leírom kicsit bővebben, hátha tudtok segíteni.
Van két kolléganőm akik egy idősek és unokatesók amúgy egy helyen dolgozunk, volt hétvégén egy ilyen kisebb összejövetel kollégákkal, és ott iszogattunk és előjött a szó a gyerekkorukról, meg hogy miket csináltak. Aztán valami sztorit mesélt a vékonyabb csaj (kb 60 kg fele lehet) hogy mi volt, miket csináltak erre én rákérdeztem a molettebb csajra (kb 85kg) hogy ezért nem verted meg. A vékonyabb meg mondta hogy ezért nem akart, és kérdezte hogy szerintem megtudta e verni a másik csaj, mondtam hogy persze, simán erősebb nálad. Ő meg elmesélte hogy volt olyan hogy a molettebb csaj meg akarta verni, csak nem sikerült neki, mert ő kapott ki, aztán órákra bezárkózott a fürdőszobába. (Aki most molettebb akkor is az volt, tehát alkatilag egymáshoz képest nem változtak, kb egyforma a magasságuk is, és egyik se sportólt semmi kiemelkedően.) Szerinted csak hülyültek vagy tényleg igaz lehet? Miből tudnám kideríteni?
2
Mi az ami jobban számít mint a súly? Pláne egy "csajos" bunyóban?
Az erő számít. Ha a dagi csak zsíros akkor hiába dagi.
Azt meg nem tudod h akkor is dagi volt e.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!