Kinek lehet feljelentést tenni, ha a kutya állandóan kint szaladgál az utcán? Ami tényleg hatásos is.
Leszögezném, hgy imádom a kutyákat, de ezt az egyet legszívesebben gyepire vitetném, mert megkeseríti és lehetetlenné teszi az én kutyás életemet.
A saját kutyámmal rendszeresen járok sétálni, szabályosan, pórázon van, jól nevelt kutya.
Van az egyik utcában (tudom kié és tudom honnan szökik ki) egy kistestű keverék. Állandóan, de szó szerint állandóan az utcán lófrál. Ez még nem is lenne baj, mert el tudnánk menni mellette, de folyton odaszalad és hergeli az én pórázas kutyám. Az enyém pedig egy versenykutya, egyáltalán nem hiányzik, hogy sérülést szerezzen egy ilyen kis korcs miatt.
De még ez sem lenne baj, elkerülnénk azt az utcát, de most már mindehol ott van, mert valami ideiglenes nevelt cigány pulyái vannak a nőnek és mikor biciklivel járják a falut akkor mindenfelé lófrál velük, utána meg megy már egyedül is.
Már korábban mondtam a nőnek, hogy vagy bezárják a kutyát vagy nem fog többet hazamenni.
De semmi eredménye nem lett. Ma telt be a pohár.
Ideiglenesen én vigyázok egy másik kutyára is. Levittem sétálni a két kutyát, le akartam futtatni őket, erre a játszótéren voltak a cigány kölykök és velük volt a kutya. Az ideiglenesen nálam lévő kutya nemrég tüzelt, már nem veszi fel a kant, de még azért érzik.
A kiskutya nekitámadott az én kutyámnak, akit amikor magam mellé hívtam békénhagyott és rámászott a törzskönyves, fajtatiszta szukára, rossz dolog vagy nem, lerugdostam róla, plusz a saját kutyámnak is megengedtem, hogy megrendezze kicsit, ebből lett egy kisebb verekedés, amit végül a szuka (aki jóval nagyobb testű) rendezett le, mert ő is ráment a kicsire. Az én kutyáim nem vérre menően támadtak, csak csipkedtek, hogy menjen el, de a kis nyomorék nem értett belőle.
Mikor már harmadjára mentek össze a kutyák akkor szaladtak oda a kis cigányok, de megfogni nem tudták, csak kergették, közben meg még többször rámászott a szukára.
Na velük rendesen elkezdtem ordibálni, hogy ha mégegyszer meglátom az utcán a kutyát akkor soha többet nem megy haza, mert vagy kihívom a sintért és elaltattatom vagy egyszerűen széttépetem a saját kutyámmal (nyilván ezt nem tenném meg) , erre a gyerek leáll ordibálni, hogy ő meg szól az anyjának aki kihívja a rendőrséget. Mondtam, hogy nyugodtan, úgyis titeket büntet meg, mert törvényellenes, hogy póráz nélkül szabadon mászkál a kutya. Erre befogta a pofáját, de a kutyáját nem tudta megfogni. Én elindultam haza, de utánunk jött a korcs és a kapunk előtt ugrált, hergelte a kutyám. A pulyák meg hazamentek és a kutya azóta (már vagy 3 órája) itt mászkál folyamat. Már elegem van, komolyan mondom, hogy beadok neki valami fagyállót vagy nem tudom. Oké, hogy ő nem tehet róla, de van egy határ, amit átlépett ez a kis mocsok. Inkább a saját és az ideglenesen saját kutyáimat veszem figyelembe, akik emiatt a dög miatt veszélyben vannak és állandó stressz a kikapcsolódásnak szánt séta.
Nem fogom hagyni, hogy megkeserítse az életünket.
A gazdái leszarják, hiába szóltam már sokadjára, semmi haszna.
Elegem volt, véglegesen.
És kijönnek? Ha következőnek látom a kutyát akkor fogjam meg, hívjam a sintért és elviszi?
Nyakörv van a kutyán, akkor is elviszi?
Nekem már az is elég lenne, ha csak pár napra bevinnék, hátha akkor észbe kapnának, hogy nem biztonságos neki kint, mert lesz vele valami.
Kihívod a gyepmestert, ki kell, hogy jöjjön. Elviszik a kutyát, leolvassák a chipet, szólnak a gazdinak, hogy mehet érte és nem emlékszem pontosan, hogy mekkora összegért visszaadják. 10e Ft körüli összeget kérnek. Pár éve egy ismerősöm kutyája elkóborolt és így kapta vissza.
Én a helyedben elvitetném. Minden alkalommal, amikor meglátom. Hátha észhez térnek, ha már sokadjára kell kiváltani.
A mérgezés nem megoldás.
Köszönöm, ez lesz akkor.
Persze, a mérgezést nem gondoltam komolyan, a düh beszélt belőlem, de nem lenne szívem, sajnálom a kutyust.
Vitesd el mindenképp. 1-2 ilyen eset és a gazda is felfogja majd, hogy tartsa bent.
Nálunk az utcában volt egy ugyanilyen kutya, állandóan kint volt egyedül. Egyik alkalomnàl megharapott egy arra járó gyereket.
Sok veszélye van, nem véletlenül tilos kozteruleten póráz nélkül, egyedül lennie
Kezdetnek olvasd el a helyi állattartásra vonatkozó rendeleltet. Esetleg a vonatkozó részt nyomtasd ki és juttasd el az illetékes családnak.
Biztosan tiltja az ebek, közterületre engedését, a megfelelő biztosíték nélkül. 1-2 bírság után majd elgondolkodnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!