Egy 16 éves lány és egy 23 éves férfi kapcsolatát tiltják a törvények?
Ha senkinek nincs akarata ellenére nem hinném hogy gond lenne.Én is szeretek tinikkel szexelni de kapcsolatot elképzelni nem.
28f
Nem tiljta semmi, legalábbis Magyarországon. 14 év a beleegyezési korhatár. Sőt, ha az idősebb fél <18, akkor 12.
A 16-23 nem extrém különbség, még tinikorban sem. A fiú már feltehetőleg tanulmányai vége felé jár. Bizonyára bejön a lánynak, hogy már fel tud mutatni valamit, amit elért. A 16 éves lány nem olyan csitri már, hogy ne lehessen komoly párkapcsolata.
Nem tíltja semmilyen törvény
Mikor az első udvarlóm volt ,ugyanezek voltak az életkorok
Szüleim se tíltották mert látták ,hogy normális felnőtt férfi az udvarlóm és nem egy semmirekellő léhűtő
Inkább Anyóspajtás volt az aki megfurta a kapcsolatot mert mint kiderült anno 16 éves volt mikor terhes lett a fiával és attól tartott,hogy majd én is lebabázok.
Bár ettől nem kellett tartani mert a Fia egy igazi Úriember volt. Mert azt mondta túl fiatal vagyok még hozzá majd ha elég idős leszek akkor. Persze petting volt ismerkedtünk egymás testével és mire az aktusra került a sor már Rutinból tudtuk mi esik jól a másiknak. És nem. Nem járt el más lányokhoz. Szeretett és Tisztelt...
23 évesen még nem férfi hanem pasi!
Nem tiltja a törvény. Max akkor lenne gond, ha 16 évesen egy 43 vagy egy 53 éves férfival jönnél össze, és ha az kiderűlne...
L
nem tiltja törvény. 12-18 között heteró mehet; 14+ heteró mehet; 18+ bármi mehet; pornográf felvétel nem készülhet <18 korosztályról.
Nekem is bejönnek szexkapcsolatra a tinik, 16+ korosztály :)
42/F
Tinik azok a tizenévesek. Tinédzser - teenager - teen age...
13 -19 közt használják
Nem tiltja semmi, viszont elképzelhető, hogy idővel nem fog egyezni a jövőképetek. 7 év sok ebben a korban még.
De semmi akadálya nincs jogilag.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!