Várhatok valami választ a panaszlevelemre?
Nem az első eset (egészen pontosan ez volt a harmadik - igazából négy volt, de egyszer visszafordul, mert egy utas szólt neki, szerencséjére!), hogy a busz nem állt meg a megállóban, ahol meg kellett volna. Mindig ott állok közvetlenül a táblánál, tehát azt se lehet mondani, hogy nem vett észre. Nem az első alkalom volt, hogy elhajtott a megálló előtt. Ilyenkor bementem a forgalmi irodába és szóltam, ott elvileg szóltak a sofőrnek, hogy forduljon vissza, de 10 perc múlva se jött, így elmentem egy másik busszal, amivel viszont elkéstem. És ez a problémám, ha ezt a buszt nem érem el, akkor 90% hogy elkések, olyan dolog miatt, amiről nem is én tehetek. Ma pont így jártam, betelt a pohár, mert úgy gondolom nem ezért fizetem havonta a drága bérletet, hogy ilyen felelőtlen szolgáltatást nyújtsanak. Panaszlevelet írtam, még ma, el is küldtem a busz társaságnak, remélve kicsit a körmükre néznek a sofőröknek. A kérdésem az lenne, számíthatok válaszra tőlük? Egy levél, amiben elnézést kérnek és biztosítanak róla, hogy többet nem fog előfordulni, jól esne. Számíthatok erre, vagy nem is fognak törődni a levelemmel?
L/23
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!