Mennyi idő után évül el a Telekomnál a tartozásom?
#10
Tudom hogy hülyén hangzik, de nem volt mit elintézni. Telefonon rendeltük meg a szolgáltatást és több mint fél évig nem reagáltak semmit. Már feladtuk, mikor egyszer csak megjelent egy szerelőpár, hogy ideiglenesen át lettek helyezve más körzetből, találtak egy rakás megrendelést az irodában és most elkezdtek körbe járni, hogy bekössék. Egy fél óra alatt végeztek, azzal mentek el, hogy a hét végén próbáljuk ki hogy jól működik-e minden és hétfőn jönnek vissza, ők hozzák majd a szerződést, intézik a dolgokat. Most csak gyorsan bekötnek minél több megrendelést. Nem jöttek. Gondolom hétfőtől már visszaküldték őket a saját körzetükbe, nem tudom. Mi vártunk, egy szolgáltató után nem szoktál rohangálni ha már elvégezte a feladatát.
Aztán telt az idő és csekk nem jött. Mivel eleve fél évig nem is reagáltak a megrendelésre, nem voltunk rajta kiakadva. Aztán bezárt az irodájuk és nem tudtuk hol érhetnénk el őket. Telefonon nem mentünk semmire mert nem volt nálunk szerződés amire hivatkozhattunk volna. Hiszen nem is írtunk alá semmit. A cég tulajdonost váltott, de nem egy cég vette meg az egészet, hanem felosztották a várost több szereplő között. Az új tulaj megkezdte az ügyfelek végigjárását utcáról utcára és új szerződéseket kötöttek velük. Kollégáim messzebb laktak, tőlük tudom. A mienk akkor frissen beépített terület volt, még nem volt kialakulva, hogy körzetként hová sorolnak minket ilyen esetekben. Az átadás-átvétel a városban sok hónapon keresztül ment - nálunk senki nem jelentkezett. Csak sejtésünk volt arról melyik két cég lehet amelyik esetleg átvette az itteni fogyasztókat, de egyiknek sem volt a közelünkben irodája. Szomszédaink a város másik szolgáltatójával szerződtek már előtte is, az sem segített. És nem, nem jártunk utána, nem pattogtunk sehol, hogy mi mindenképpen fizetni akarunk, mert csak. Nem írtunk alá semmit, nem voltunk hivatalosan szerződött ügyfelek sem, akkor mire?
Ahogy mondtam, majdnem 3 év után jelentkezett az új cég. Hogy miért 8 hónapot kértek arról fogalmam sincsen, de semmi felszólítás vagy egyéb nem volt, csak kiküldték a papírokat meg a csekket. Mi befizettük.
Gondolom a cégnél is tudták hogy ott volt a baromság, ott nem történt meg aminek kellett volna, ezért nem pattogtak a sok év elmaradása miatt. Ahogyan mi meg szó nélkül fizettünk, hiszen tényleg megkaptuk az ellenértékét. Nem volt felszólítás, nem volt vita, a kérdés rendeződött mindkettőnk elégedettségére. Ennyi.
Olyan mesék vannak itt, Andersen nem írt ilyeneket. T-nél dolgozom, műszaki részen, így a behajtásra nem látok rá teljesen, de:
- elektronikus számlafizetés lett neked beállítva
- az oldal, ahová regisztrálnod kell a telekom.hu
- a számlát itt fizetheted
- a számlakiállításról a szolgáltatás megrendelésekor megadott email címre kapsz egy értesítést
- ha nem fizetsz, a szolgáltatás megkötésekor megadott egyéb elérhetőségekre is megy figyelmeztetés (email, sms, postai levél, morze, füstjel, retro rádióban küldenek egy számot, mittudomain)
- ha ezek után sem fizetsz, egyszerűen lekapcsolják a szolgáltatást, felfüggesztik.
Úgyhogy számos, lényeges pont hiányzik a történetből. Ha rosszul adtad meg az elérhetőségeidet, vagy azóta változtak - nem a Telekom dolga, hogy ezt telepatikus úton kitalálja, neked kell feléjük jelezni. Normális ember egyből érdeklődik, hogy miért nem kapott számlát, mert tudja, hogy ha valami miatt nem kapta meg, de ki lett küldve a részére, akkor baj lehet belőle.
Tudod mi történt az esetedben? Tátott szájjal szaladtál abba a bizonyos f..szerdőbe. Most pedig valószínűleg ez a tartozás már egy követeléskezelőnél van. A Telekom eladta a tartozásod, ha így van, már nincs dolgod a Telekommal (és nem is lesz), majd keres a követeléskezelő cég, a tartozásodra ráteszi a saját munkadíját. Sok sikert!
#13
Nem kamuztam, akkor is ha nem hiszed el. Minek írtam volna le ha nem így történt? Mondtam én hogy így volt szabályszerű vagy mást? Ez történt és igen, totál érthetetlen volt az egész. Szimpla megrendelés után egyszer csak megjelentek, hogy most itt vannak, bekötnék, majd eltűntek. Vagy ez volt vagy a Jótündér Keresztanya járt nálunk, mert onnantól volt szolgáltatás. Remélem a csodákban nem hiszel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!