Elajándékozott ingatlan visszaszáll a hagyatékba?
Az öröklés rendjét (ki ki után mennyit örököl) a Polgári törvénykönyv szabályozza úgy, hogy a törvényes öröklés rendjétől végrendelettel el lehet térni. Azonban azért, hogy súlyosan méltánytalan helyzeteket ne lehessen létrehozni, az örökhagyó leszármazóját, szülőjét és házastársát annak a harmada, ami őket a törvényes öröklés rendje szerint megilletné akkor is megilleti, ha az örökhagyó úgy rendelkezett, hogy ezek a személyek ennél kevesebbet, vagy semmit ne kapjanak. Ezt a részt hívjuk kötelesrésznek.
A kötelesrész alapjához hozzá kell számítani a hagyaték mellett azt az ajándékot is, amit az örökhagyó életében, a halálát megelőző 10 éven belül másnak adott.
Ha az örökhagyó halála után a teljes hagyaték sem elegendő ahhoz, hogy a kötelesrészeket kifizessék, akkor annak kifizetéséért az ajándék erejéig a 10 éven belül megajándékozottak is felelnek.
Így előfordulhat, hogy az elajándékozott ingatlan is szerepet kap egy hagyatéki eljárásban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!