Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Mit tehetek, ha a közös...

Mit tehetek, ha a közös képviselő nem hajlandó megjavíttatni a bejárati ajtót?

Figyelt kérdés
Véleményem szerint a társasházunk közös képviselője nem teljesíti a kötelességeit, mivel többszöri szóbeli felszólításra sem hajlandó megjavíttatni az emeleti bejárati ajtón a leamortizálódott portálzárat (kilincs szerkezetet). Rendre olyan érvekkel tagadja ezt meg, hogy az a lakók saját kötelessége, mert a lakók teszik tönkre. Ez azért sem állja meg a helyét, mert 5 éve lakom ott, és azóta nem volt cserélve, illetve a szerkezet ránézésre tóbb évtizedes. Ha még igaz is lenne, nem tudom az érvelése, bizonyíték nélkül egyáltalán helyt állna-e. Annyit tudni kell az úriemberről, hogy többekben is felmerült vele szemben a gyanú a társasház vagyonának hűtlen kezelésével kapcsolatban. Továbbá kimondottan aggresszív atitűd jellemzi, és egyfajta helyi kiskirályként tekint magára (a kiírt közleményekben magát vezetőség, illetve igazgatóság néven írja alá), és a megfélemlítés eszközeinek alkalmazásától sem riad vissza (egy lakót aki a közgyűlésen felhozta a visszaélés tisztázásának kérdését, nyíltan megfenyegett, hogy tudja, nem fizet adót a bbeszedett bérleti díj után, így maradjon csendben, mert rosszul jár)

2019. jan. 26. 10:23
 1/6 Gyépésmérnök ***** válasza:
6%
Javíttasd meg te, majd azt az összeget ne fizesd be közös költségként. Arra figyelj, mindenről legyen számlád.
2019. jan. 26. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 szántóvető ***** válasza:
92%

"A társasházi törvény alapján a társasház működésének, szerveinek és e szervek működésének törvényességi felügyeletét a jegyző látja el."

a közös képviselő pedig leváltható,ehhez össze kell hívni a közgyűlést.ha megvan a szándék a lakóközösségben akkor egyszerű az ügymenet.

2019. jan. 26. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
A közösképviselőt nem kirendelik hanem ti választjátok. Ha ilyen rossz akkor le kell váltani.
2019. jan. 26. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
12%
Fogod a szerszámaid oszt megcsinálod. Nem másokra kell várni meg nyivákolni.
2019. jan. 26. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen, jelenleg nem lázadást szeretnék kelteni, csupán a bejárati ajtót szeretném megcsináltatni. Ügyvédre nincs pénzem, és nem szándékozom a saját terhemre sem kicseréltetni. Elsősorban a jogi értelemben szeretnék segítséget tenni, mert laikusként nem tudom, ilyennesetben lehet e felszólító levelet írni, ha igen, milyen törvényre lehet hivatkozni, kikkel kell aláíratni, stb.

Előre is köszönöm a segítő szándékú hozzászólásokat!

2019. jan. 26. 11:55
 6/6 anonim ***** válasza:
Amennyiben a k.képviselőt egy kis-maffia támogatja, semmit.
2019. jan. 28. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!