Miért van az, hogy a kormánykoalícióra szavazók fenntartások nélkül elfogadják, és egy emberként lelkesednek a Munka Törvénykönyve nemrégen elfogadott módosításáért?
Nem tom, mondjuk mert őket érinti, veletek ellentétben?
Utolsó az valóban nem jelenti, de az már sokkal inkább, h nem vonul tüntizni a fél ország, s az is, h ez ellen a nyugdíjas meg a diák tüntet, nem a dolgozó.
Úgy látszik rossz pillanatban tettem fel a kérdést, mert elsőnek egy elvakult és jól megfizetett Fidesz nyalonc szólt hozzá, majd érvényesült a tömegpszichózis.
Kérdésemet azért tettem fel, mert a szenny-oldalak – TV vételi lehetőség miatt a hírekről a Interneten vagyok kénytelen tájékozódni! :-( -, ú.n. „kommentjeit” olvasva, kéjgyilkosságokkal felérő anyázásokat, „bayerzsolt” színvonalú gyalázásokkal szembesülök. (Ilyen emberekkel a társadalom soha nem lehet már egységes!!)
A kezdeményezők és a Bayert leutánozni próbáló trágárok az O1G pártiak (A téma, a Törvény kegyetlen módosítása már nem is érdekli őket, csak az, hogy foggal-körömmel – minél durvábban - védhessék a diktátort.) – megdöbbentő módon, főleg a nők, illetve azok, akik női identitás alatt kamu-regisztráltak a Facebook-on -, az ellenfelek csak védekezni próbálnak, és rátesznek 1-1 lapáttal.
2019. 01.15. - 22:19:
Gyermekeink és unokáink jövőjét eláruló, hátralévő éveinket megkeserítő nyomoronc Fidesz bérenc!
- Látszik, hogy még nem dolgozott külföldi – elsősorban ázsiai – tulajdonban lévő cégeknél, és nem érezte az a gyűlöletet az ottani vezetők részéről, amit csak úgy tudok definiálni, hogy antirasszizmus.
- Eddig is úgy volt, hogy a főnökök csak azért túlóráztatták a dolgozókat – havi fix illetményért dolgozóknál a kiadott feladatok elvégzéséhez szükséges többlet-idővel lehetett megmagyarázni, túlóra-díj pedig nem volt, a szerencsétlen munkavállaló örült, ha a hivatalos munkaidő lejárta előtt tíz perccel csak olyan „sürgős” /majd feleslegessége miatt elfektetett/ feladatokat kapott, amit egy óra alatt el tudott végezni, és utána hazamehetett –, hogy vélt vagy bemesélni kívánt felsőbbrendűségi érzésüket fitogtathassák a kiszolgáltatott munkavállalókkal szemben!
- Pökhendi, aljas, tipikusan fideszes megjegyzése miatt, így ismeretlenül is és őszintén azt kívánom – a „Dögöljön meg azonnal” átok úgysem fogna! :-( –, hogy éljen sokáig de alacsony jövedelme miatt, soha se mehessen nyugdíjba, heti hat napon keresztül, napi 10-12 órákat dolgozzon, éhbérért (A törvényes munkaidő felüli órák ellentételezése nélkül!), hogy a napi ½ kenyérre és a ½ liter tejre elegendő megkeresése alatt is vért izzadjon! (És majd a munkahelyén rakják a fém dobozba!),
2019. 01.15. - 22:32:
Az bizony elég nagy baj! Szinte biztosan azért, mert Ön elvakult, opportunista Fideszes.
2019.01.15. - 22:39:
A kérdés feltevését, feljebb, alaposan megindokoltam, de gyanítom, hogy már „dafke” is, a vesztesek bosszantására, megalázására, minden Fidesz-KDNP szavazó ilyen! :-( :-(
2019. 01.15. - 23:35:
Ezt a pár mondatot bizony nem értettem. (Ki támogat?) Egy öntelt, önző ember erre azt írná, hogy „Kár volt annyi kannás bort inni!”, de én nem teszem, csak csodálkozom!
2019.01.16. - 9:59:
Önnek is köszönöm, hogy hozzászólásával megtisztelt!
2019.01.16. - 12:32:
Nem hülye kérdés, nem provokatív, hanem valós, de lám, Ön sem tudja megválaszolni!
Miért van az, hogy a fideszes szavazók, a 2/3-os, örökre bebetonozott vörös ködben nem jönnek rá arra, hogy a legálissá tett, embertelen és értelmetlen túlóráztatás számukra ugyanolyan elviselhetetlen és megalázó lesz, mint számunkra, akik enyhén szólva „nem szeretjük” Magyarország papíron törvényesen megválasztott, az uborkát az étteremben, a protokoll fényképen kézzel megmarkoló miniszterelnökét. A különbség az, hogy mi csak szenvedni fogunk, amíg lehet tiltakozhatunk is -és tiszta lelkiismerettel kérünk majd bebocsátást a Mennyországba -, de a sok meghasonult,gyűlölködő „bólogatójánosoknak” pluszban még nyalnia is kell O1G virtuális *eggét! És az a *eggnyalás - még ha meggyőződésből és őszinte lelkesedésből teszik is, nemcsak érdekből - már nem esik annyira jól, ha az ember nincs a húsos fazék közelében! :-) :-)
"Miért van az, hogy a kormánykoalícióra szavazók fenntartások nélkül elfogadják, és egy emberként lelkesednek a Munka Törvénykönyve nemrégen elfogadott módosításáért?"
Úgy látom nem teljesen egy malomban őrlünk! Én azért tartom ezt provokatív kérdésnek, mert nem értem ,hogy Kedves Kérdező miért gondolod azt, hogy a kormánykoalícióra szavazók ,fenntartások nélkül , egy emberként lelkesednek ezért a módosításért, ugyanis ez nem igaz!! A kérdésfeltevéssel te tulajdonképpen úgy tekintesz a Fideszre szavazokra ( legalábbis azt sugallja), mint valami birkacsordára, akiknek minden és mindig tetszik amit a Fidesz gondol és tesz. Én Fidesz szimpatizánsként tudnék felsorolni neked olyan intézkedéseket a Fidesz részéről, amelyek nem tetszettek. És mivel rengeteg Fidesz szavazó ismerősöm van, az aktuális eseményeket átbeszélve, ugyanezt látom a többiek esetében is. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egy két "vitatott" intézkedés miatt elkezdenénk hirtelen az ellenzékre szavazni, és gyűlölni Orbán Viktort, mert úgy gondoljuk hogy mindent egybevéve az országot irányító kormány jó teljesítményt nyújt, és most nem részletezem a gazdasági és egyéb adatokat... szerintem azoknak könnyen utána lehet járni, és sok tekintetben érezhetőek is. Nyilván minden szavazótáborban vannak olyanok, akik tényleg feltétel nélkül mindent elfogadnak, gondolkodás nélkül, amit az adott politikai erő tesz, a Fidesz szavazóknál is van ilyen szűk réteg, de még egyszer mondom, a Fidesz szavazók nagy része azért nem ilyen... Én ezt tapasztalom. Remélem választ kaptál a kérdésedre.
Hiába magyarázod, akit a gyűlölet vezérel, az ezt nem érti, hogy a Fideszre szavazók elsöprő többségénél a Fideszre egy mérlegelést követően szavaztak. Egyenlőre nem billen a mérleg, azért sem, mert a másik serpenyőben mindig csak egy valaki áll, onnan örökösen lelököditek egymást, miközben és ez még ennél is fontosabb nem pakoltok semmit abba serpenyőbe, azt várjátok el, hogy oda is Orbán pakoljon, billentse Ő maga a mérleget. Lusta banda!!!
Állítólag 80%-unk nem ért egyet ezzel! El tudom képzelni, de én egyenlőre nem tudom eldönteni. Hogy? Há' hogy? Az első fizetés sem történt meg azóta!!! Úgy egyéb iránt meg én eddig is mindig túlóráztam, 8 órában még sosem dolgoztam, nem tudom, az milyen. Így volt a szocik idején is, így van most is. Mi a különbség akkor? Az, hogy míg (OK nem 8, mert akkor hazudnék) 6 évvel ezelőtt azért melóztam többet, hogy éljek, most azért, hogy félretegyek! Ez így megy, biztos valamiféle difi, szülőktől örökölt, Ők is mindig többet melóztak 8 óránál, ha gondoljátok majd az agyamat felajánlom a baloldalnak boncolásra, hogy megnézzétek hogy futnak a kábelek. Eddig meg kellett szavaznom a bizalmat a 9-10. óra kifizetésében, mert az ugyebár sunnyogva ment, hogy máshogy. Hová mész, ha nem fizetik ki? A francba! Elmondhatom, mert már történt velem ilyen. Eztán nem fog ilyen történni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!