Külföldi állampolgár milyen jogszabály alapján viselhet fegyvert Magyarországon?
Magyarországon a magyar a törvényeknek kell megfelelni.
A holland sem füvezhet.
Mikor Trump Párizsba ment a november 11.-i ünnepségre, már három héttel előtte megérkeztek az amerikai "tisztogatók", állig fegyveresen.
Aztán még vagy harminc külön testőrrel jött ő maga.
Ha Magyarországra jött volna, nyilván ugyanez lenne a helyzet.
Hogy milyen jogaik vannak, azt nyilván a két állam miniszterei ill. államtitkárai döntik el, a két államfő bevonásával.
A közönséges törvények nem vonatkoznak rájuk.
Hogy nehogy félreértsetek:
Nem kötözködni szeretnék, hanem tényleg érdekel, hogy csak a tájékozatlanságunkkal/jóhiszeműségünkkel élnek vissza a politikusok vagy van ennek a "kommandózásnak" valami jogszerű alapja.
Nem kel megfelelniük a magyar jogszabályoknak, hisz pont ezért van a diplomácia -diplomáciai mentesség-.
A rendefenntartó -védelmi- rendszerhez tartoznak a saját országukban, és ott törvényesen viselnek fegyvert, a diplomáciai egyesség pedig feljogosíta annak viselését és ha kell használatát.
A titkos szolgálat alá tartoznak így ők foglalkoznak ezzel, és ők adják ki az engedélyt is (formálisan), hisz őnekik tudniuk kell kivel mennyi testőr érkezik és azok pontosan kik is, és milyen joggal fognak rendelkezni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!