Kapnék gyerektartást?
21 éves vagyok, érettségiztem, most pedig okj-s szakmát tanulok nappali tagozaton. Emellett dolgozom is alkalmanként, de teljesen ki vagyok merülve, már a depresszióval küzdöm. Napi 4 órám van alvásra, egyszerűen nem tudom eltartani magam. Anyánál lakok, 2 éve váltak el. Anya fizetése nagyon kevés (60ezer), magamnak fizetek mindent és csak magamra számíthatok anyagilag. Sokszor kajára sincs pénzem. Reggel 7-től éjfélig iskola plusz munka. Az iskola is havonta fizetős.
Mit tegyek? Nem, nincs egyetlen rokon, barát se, aki tudna támogatni. Teljesen ki vagyok borulva, már mindenem eladtam, de rengetegszer előfordul, hogy még innivalót sem tudok venni, annyira rossz a helyzet.
Apa fizetése 130 ezer nettó. De sosem lehetett tőle kérni, annyira fukar.
Ha nem tudom megbeszélni vele, hogy kisegítsen, hova fordulhatnék?
Gyerektartás jár 21 éves korban, ha tanulok még és elváltak a szüleim?
Köszönöm a válaszokat!
Hát de miért fizetősre mentél?
Amúgy nem jár, mert nem iskolarendszerű képzésben tanulsz.
Keress másik munkahelyet.
Alkalmi munkában is dolgozhatnál mást, ami jobban is fizet és amit hétvégén végezhetsz, nem iskolanap.
Vagy az ilyen munka helyett vállalj inkább gyermek felügyeletet vagy takarítást magán háznál. Keresd fel az önkormányzatot és kérdezd meg tudnának-e neked segíteni valamennyi pénzzel. Van lehetőség alkalmanként segély folyósítására, ami nem rendszeres, hanem eseti nehéz helyzetekben adják.
Szervezd át a napirendedet, mert ott van a hiba, hogy mindent teljes időben akarsz csinálni egyszerre.
Az iskolában próbálj meg egyéni tanrendet kérni, hogy pl. egyes tárgyakból ne kelljen bemenned órára csak levizsgáznod. Ebbe nem biztos hogy belemennek, de meg lehet próbálni, főleg ha te fizetsz érte. Kérhetsz halasztást is, hogy most felfüggeszted a tanulmányaidat, dolgozol jövő szeptemberig vagy a tavaszig valahol teljes állásban és félre teszel pénzt a következő évre, az iskolára.
21 éves felnőtt ember lettél, nem egyszerű dolog. Fáradt vagy, ennyi az egész. Ne akarj mindent egyszerre csinálni mert másnak sem megy, csak nem vallják be előtted. Az iskola nem szalad el, egy fél év múlva is folytathatod. Mivel fizetsz érte így még határidő sem köt, csak te szeretnéd már elvégezni. De így nem megy azt te is látod. Hát engedd el és csak annyit vállalj amit meg is tudsz csinálni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!