Hol lehet bejelenteni egy lakásszövetkezetet, ha folyamatosan szabályt szeg?
A társasházak törvényességi felügyeletét a helyi jegyző látja el. Tehát nála jelezd/jelezzétek a problémákat.
De egyébként gondolom, nem csak téged zavarnak ezek a dolgok; akkor pedig személyesen is tudtok rá hatni, beszéljétek meg velük, hogy vagy törvényesen járnak el, vagy le fogjátok váltani őket.
Az utóbbi "akcióhoz" közgyűlés összehívása szükséges; ezt az összes tulajdoni hányad legalább 10%-ával rendelkező tulajdonosok kérhetik írásban, ezt a közös képviselő köteles teljesíteni. Ha elmulasztja, akkor összehívhatjátok a közgyűlést ti magatok.
Amiket leírtál, azok közül a többség problémás:
- a közgyűlés meghívójában kötelező feltüntetni a napirendi pontokat (pl. éves elszámolás, következő év tervezetének elfogadása, felújítások stb.);
- a közgyűlés csak a meghívóban feltüntetett napirendi pontokban hozhat határozatot, semmi másban nem;
(itt megjegyzem, hogy nincs "Egyebek" napirendi pont, mivel értelmezhetetlen);
- nagyobb értékű felújításoknál, bármilyen munkálatoknál mindig több árajánlatot kell bekérni, és ezek közül lehet választani (ezt nem tudom pontosan, hogy hogy van leírva a törvényben, lehet, hogy csak a nagyobb házakra vonatkozik).
Arra nincs előírás, hogy hol kell megtartani a közgyűlést. De nyilvánvalóan abszurd, hogy nem a közelben akarja tartani.
Ja, és ha bármilyen törvényellenes határozatot hoz a közgyűlés (pl. napirendi pontban nem feltüntetett felújításról), akkor azt a határozatot bármelyik tulajdonostárs megtámadhatja bíróság előtt 60 napon belül. Igaz, ez pénzbe kerül (bírósági illeték), de ezt a költséget a vesztes félnek később meg kell térítenie; a határozatot pedig a bíróság megsemmisíti.
Szóval szerintem első körben ketten-hárman-akárhányan próbáljatok beszélni a céggel személyesen; amennyiben ez nem vezet eredményre, akkor forduljatok a jegyzőhöz. Neki feladata megvizsgálni a helyzetet, és helyreállítani a törvényes állapotot.
Az előző válaszadó nagyon jól leírta, de én egy kicsit továbbmennék a helyedben, és kezdeményezném a közös képviselő leváltását. Ebben az esetben rendkívüli közgyűlés összehívását kellene kezdeményezni, amiben feltüntetitek a napirendi pontot, indoklást is írtok. Amennyiben a tulajdoni hányad több mint 10%-a aláírta, akkor kötelezően meg kell tartani a rendkívüli közgyűlést akkor is, ha éppen most volt egy.
Amennyiben 30 napon belül nem tartja meg a közös képviselő, ami kötelezettségszegés, akkor a kezdeményezőnek kell összehívnia, de lehet, hogy még van egy közbeeső, a számvizsgáló bizottság szintén egy határidővel, de nem biztos.
Érdemes lenne ilyen esetben meghatalmazást íratni azokkal az emberekkel, akik nem tudnak elmenni, de egyetértenek veled jobb lenne, ha mindenki ott lenne. Akár úgy is, hogy ajtóról ajtóra végigcsöngetsz, elmagyarázod, hogy mennyire rossz, ami van, milyen visszaélések vannak... és rábeszéled őket, hogy jöjjenek el, vagy írjanak meghatalmazást. Akárhány embert képviselhetsz, nincs megszorítás.
A közgyűlés összehívásának kezdeményezésében a napirendi ponthoz hozzá kell írni, hogy határozathozatallal. És érdemes lenne határozathozatali javaslatot is írni, amiben benne van a hatályba lépés ideje, vagyis mikor szűnik meg pontosan a megbízása stb. ezt úgy érdemes, hogy a közgyűlés hónapjának utolsó napjával, mivel nem tudhatod, hogy meddig húzza a közgyűlést.
Az is fontos, hogy legyen egy olyan napirendi pont (határozathozatallal), hogy Intéző Bizottsági tagok választása. Ők látják el ideiglenesen a közös képviseletet. Ez azért fontos, hogy ne a jelenlegi közös képviselő keressen maga helyett közös képviselőt, mert ellenérdekelt a jó ajánlat kiválasztásában.
Én bizony a jelenlegi számvizsgáló bizottsági tagokat is leváltanám, mert ők is rosszul végzik a munkájukat, nyilván a KK "emberei", és a pótlásáról is kéne egy napirendi pont.
Tehát minimum az alábbi napirendi pontokkal kezdeményezném a közgyűlés összehívását:
***A kötelező napirendi pontokon túl:***
1) A közös képviselő megbízásának visszavonása a közgyűlés hónapjának utolsó napjával (határozathozatallal)
2) Intéző bizottsági tagok választása (határozathozatallal)
3) A Számvizsgáló Bizottsági tagok visszahívása (határozathozatallal)
4) Új Számvizsgáló Bizottsági tagok választása (határozathozatallal)
Legyen benne, hogy kötelező napirendi pontokon túl, és ne vonjátok össze a napirendi pontokat, mert akkor jogilag értelmezhetetlen helyzetek is kialakulhatnak.
Akkor már indoklást is írok.
1) A közös képviselő megbízásának visszavonása a közgyűlés hónapjának utolsó napjával (határozathozatallal)
Indoklás: Bizalomvesztés, többrendbeli szabálytalanság elkövetése.
2) Intéző bizottsági tagok választása a Közös Képviselő leváltása esetén. (határozathozatallal)
Indoklás: A Közös Képviselői megbízás visszavonásával a Társasházkezelését elvégezzék, a leköszönő Közös Képviselőt elszámoltassák, a Társasházi tulajdonosokat képviseljék.
3) A Számvizsgáló Bizottsági tagok visszahívása (határozathozatallal)
Indoklás: Bizalomvesztés
4) A pótolandó Számvizsgáló Bizottsági tagok megválasztása (határozathozatallal)
Indoklás: Az esetlegesen visszahívott Számvizsgáló Bizottsági tagok helyére új tagokat kell választani a SZB törvényben illetve SZMSZ-ben előírt feladatok elvégzése érdekében.
Akkor én is írok még. :D
Intéző bizottságot választani felesleges; a törvény úgy rendelkezik, hogy amennyiben még nincs új közös képviselő, akkor a régi közös képviselő köteles ellátni a szükséges feladatokat még 30 napig.
De az a legjárhatóbb út, ha ugyanazon a közgyűlésen már meg is választják az új közös képviselőt. Akkor nem kell újabb közgyűlést összehívni emiatt.
Az aláírások összegyűjtése időbe telik, addig meg lehet keresni pár céget vagy egyéni vállalkozót ajánlatkérés céljából. Közülük a jónak tűnőket meg lehet hívni a közgyűlésre, ahol bemutatkoznak, és a tulajdonosok tudnak tájékozódni, kérdezni tőlük.
Természetesen a közgyűlés napirendi pontjai közé akkor fel kell venni, hogy "Új közös képviselő választása".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!