Zsinga kérdése:
Feljelentéshez a leírtakon kívül milyen bizonyítékot érdemes még vinni?
Figyelt kérdés
Sziasztok, gyakran rendelek cégektől/magánszemélyektől utánvétellel szükséges dolgokat, több éven át minden rendben ment, szerencsére sosem lettem átverés áldozata, egészen mostanáig. Tudtam, hogy milyen kockázatokkal jár, viszont ezt az esetet semmiképp sem akarom annyiban hagyni. Az eset voltaképp egyszerű, jófogáson keresztül vettem egy telefont 52 ezer forint értékben utánvétellel, a hirdetésben az eladó leírtjai szerint "tökéletes működés" volt megemlítve, azonban amikor átvettem pár óra alatt kiderült, hogy valami nagyon nincs rendben vele, mert véletlenszerűen kikapcsolgat. Bevittem szervízbe másnap, és ki is deritették, hogy alaplapi hibája van, ezen belül töltésvezérlő cserére lesz szükség amihez BP-re kell küldeni és 25 ezer forint lesz a költsége előreláthatólag. Próbáltam az eladót a megadott telefonszámán elérni, de hangposta kapcsol minden alkalommal. A címe és a neve megvan az átvett csomagról, és a beszélgetést is bizonyitéknak fogom használni, amelyben többször megemlitette, hogy semmi gond nincs vele, illetve magát a hirdetést is. Egy dolog viszont még nem tiszta, a szervízből is kérnem kellene egy papírt, amelyben papír alapon leirják, hogy a telefonnak milyen pontos hibái vannak? Továbbá érdekes, hogy a jófogáson és a csomagot feladó papíron és különböző nevek szerepelnek, de a cím bízom benne, hogy helyes. Minden bizonyitékot (beszélgetést, hirdetést) érdemes kinyomtatott papíron a rendőrkapitányságra vinni, vagy az is elfogadható, ha az feljelentésem közben telefonról mutatom meg ezeket a képernyőmentéseket? Minél többet szeretnék megtudni a teendőimről, mert ez lesz az első feljelentésem, köszönöm a válaszokat előre is.2018. febr. 15. 18:54
1/1 anonim válasza:
Szerintebb jobb, ha a kezukbe tudod adni nyomtatva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!