Ez jogilag rendben van?
Van egy családi ház amin már generáción át osztozunk a rokonokkal.
Tavaly az egyik tulajdonos felvásárolta mindenki részét.
Kivétel én és a testvérem nem adtuk el az 1/20-ad részünk.
A rokon pedig az ő 18/20-ad részére hivatkozva kiadta a házat.
És most bérlők laknak ott, illetve én.
Lényeg hogy én is itt lakok és fizetek lakbért a rokonnak.
Birok az ellen tenni valamit, hogy ne adja ki a házat másnak.?
az önkormányzat honlapján van jogsegélyeshez kapcsolat.
ügyvéd akivel tudsz ingyen beszélni.
én ránéznék a helyedben.
"Birok az ellen tenni valamit, hogy ne adja ki a házat másnak.?"
Elméletileg a ház bérbeadásához minden tulajdonosnak hozzá kell járulnia, valamint az adózást is rendezni valamilyen szinten, hiszen ha kiadnak egy ingatlant, akkor az összes tulajdonos tulajdonrész arányában bevételt szerez, tehát adóbevallást is kell készíteni, és adót is fizetni. Ez az alap felállás. Ha a tulajdonosok másként egyeznek meg, akkor van arra lehetőség, hogy csak egy tulajdonos bevételeként funkcionáljon a dolog, ő rendezze saját neve alatt a bevallást, és fizessen adót. De ehhez megállapodás kell, és nem lenne gond, ha írásban lenne ez.
Ha a tulajdonosok közül csak egy használja az ingatlant, akkor a többinek joga van használati díjat (bérleti díjat) kérni érte.
Én is úgy gondolom, hogy a pontos jogi vonal miatt érdemes lenne egy ügyvéddel beszélned. Pár ezer forintot megér a pontos információ - szerintem.
Sajnos nem engedhetem meg magamnak az ügyvédet.
Ha valaki tudna segíteni:
- Ki bírja adnia többségi tulajdonos a házat, az én beleegyezésem nélkül?
.Kérhet tőlem bérleti díjat, ha nekem is van 1/20-ad tulajdonrészem?
Rendben, akkor mégegy kérdés.
Felhívtam hogy költöztesse ki az embereket, akik itt albérlők voltak.
A válasza az volt hogy jó, ha én nem egyezek bele, akkor elmennek, de akkor menjek én is.
Mert ő nem fogja nekem kiadni.
Megteheti?
Van részem benne, és mégis kitehet?
Kitenni semmiféleképpen nem tehet ki, hiszen az ingatlan részben a Te tulajdonod is.
Ezt akkor tehetné meg, ha Ő haszonélvezője lenne az ingatlannak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!