Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Egy utasszállító repülőgép...

Egy utasszállító repülőgép személyzete, legénysége jogilag minek számít, illetve milyen többletjogokkal rendelkeznek?

Figyelt kérdés

Quorán olvastam egy nagyon érdekes dolgot, miszerint az Egyesült Államokban, ha valaki a gépet irányító pilóta utasításának, - illetve, ahogy fogalmaztak - parancsának nem tesz eleget, az szövetségi bűncselekményt követ el. Illetőleg, mivel a gép személyzete mind az irányító pilóta alá tartoznak, így nekik is kötelességük van az utasoknak engedelmeskedni.


Éppen ezért elgondolkodtam, hogy nálunk, Európán ez hogy néz ki. Alapból milyen alapon adhatna bárki is nekem "parancsot", hogyha nem vagyok semmiféle fegyveres erő, katasztrófavédelem, hivatalos szerv tagja? Ha mégsem engedelmeskedem, akkor hadbíróság elé állítanak? Vagy esetleg ez valami nevetséges amcsi túlkapás és nálunk szimplán sima büntetőjogi következménye van? Illetve a gép személyzete hatósági személynek minősül, vagy hivatalos személynek?



2017. dec. 13. 15:39
 1/9 A kérdező kommentje:

Kicsit félreérthetően fogalmaztam, nem figyeltem. Az első bekezdés lényege az, hogy alapvetően az utasok kötelesek a személyzet bármely tagjának a parancsait követni, illetve ha ők úgy vélik, hogy te "interferálsz" a munkájukkal vagy veszélyezteted az utat, akkor lehetőségük van lezavarni, illetve visszatartani, amíg az FBI meg nem érkezik.


Viszont egzakt definíciós keretrendszer itt nincs, szóval ha nem tetszik nekik bármi (legyen akár annyi, hogy "illetlenül" nézel rájuk), akkor azt csinálnak amit akarnak. Remélem Európában ilyen nincs.

2017. dec. 13. 15:59
 2/9 anonim ***** válasza:
Ezeknek a többletjogoknak nyilván akkor van szerepe, ha valamilyen katasztrófahelyzetbe kerül a gép. Tehát ha például azért égnek bent többen a gépben, mert te nem voltál hajlandó az utasításra felállni a helyedről, akkor az bűncselekménynek számít, és nem enyhítő körülmény, hogy mint fizetővendég még nem ittad meg a kávédat.
2017. dec. 13. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

Elvileg az USÁ-ban minden parancsot teljesíteni kell, mert szövetségi bűncselekmény. Nyilván a gyakorlatban neked van igazad, és nem feltétlenül érdekük, hogy visszaéljenek a hatalmukkal, de mint ahogy a rengeteg tisztességes rendőr közt is akadnak férgek, akik visszaélnek a hatalmukkal, nyilván a repülőn a személyzet között is vannak ilyenek. És erről nem egy, nem kettő sztori van.


Persze ez engem nem lep meg túlzottan a rendőri túlkapások hazájában, csak feltételezem, hogy Európában, azért ennél valamivel normálisabb a szabályozás.


Az teljesen természetes, hogy a biztonsággal kapcsolatos előírásokat és utasításokat követned kell, mert vagy benne van a használati szabályzatban és effektív szerződésszegést követsz el, illetőleg bcs.-t is követsz el vele, ha valami bajt okozol vagy úgy viselkedsz. De az, hogy 6 hetes tréningen átesett repülő pincérek parancsokat osztogassanak mint valami admirális vagy ordibáló tengerészgyalogos őrmester, mindezt fizető vendégeknek a szolgáltatásszektorban, hát minimum nevetséges. Éppen ezért remélem, hogy ez egy újabb elborult amcsi törvény.

2017. dec. 13. 16:19
 4/9 anonim ***** válasza:
A törvények hosszú, bonyolult szövegek, amiből a laikusok nyilván egy rövid összegzést ismernek. Valószínűleg konkrétan meg van határozva, milyen jellegű parancsokat osztogathanak. Nyilván még a katasztrófavédelem tagja sem szólíthat fel például arra, hogy tegyél nyuszisapkát a fejedre, és cumizd le. Ha parancsmegtagadás miatt bíróságra citálna (amit kétlem, hogy merne), elég valószínű, hogy ő szorulna.
2017. dec. 13. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:
Persze, ebben igazad van, csak ugye a repülés kényes helyzet, mert ledobni simán ledobathat, (na nyilván nem a levegőben, hanem amíg áll a gép) és akkor könnyen lehet, hogy a drága jegyet is buktad, a jogorvoslat meg túlságosan költséges és emiatt könnyen pórul lehet járni. Persze hangsúlyozom, ez főleg USA-beli szokás, ott elvileg hangsúlyozzák is nekik, hogy le kell szarni az utasokat, lényeg a biztonság, ilyen utasítások mellett a rengeteg profi, kedves személyzet mellett óhatatlanul is lesz egy-kettő, aki magát Dredd bírónak képzeli, csak ugye a normális törvénykezés és jogalkalmazás ezt jobban keretek közé szorítaná.
2017. dec. 13. 16:31
 6/9 anonim ***** válasza:
Igen, kb. egy éve olvastam is a hírekben valami ezzel kapcsolatos visszaélésről, egy gépről leszállítottak pár embert, mert másokat akartak helyettük szállítani, és mikor ellenálltak, még bántalmazták is őket. Hogy ez az USA-ban volt vagy Európában, arra már nem emlékszem, de elég nagy sajtóvisszhangja volt.
2017. dec. 13. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:
Ha egyre gondolunk, akkor ez az USÁ-ban volt, és a leszállított ember később peren kívül megegyezett a United-del, viszont jóval rosszabbul jártak egy ilyen csúnya PR katasztrófa után.
2017. dec. 13. 16:42
 8/9 anonim ***** válasza:
Az rémlik, hogy doki volt az utas, de mondom, nem emlékszem pontosan.
2017. dec. 13. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Nálunk a repülőgép személyzete - a kapitány kivételével - nem minősül hatósági személyzetnek.


A kapitánynak is csak a levegőben van (nyomozóhatósági) eljárási jogköre, ami az adott jogellenes cselekmény felderítésére, bizonyítási eszközök rögzítésére és az elkövető elfogására ill. visszatartására vonatkozik. Amint leszállt a gép, át kell adnia az elkövetőt és a bizonyítékokat az illetékes hatóságnak.



Ezen kívül a kapitány, ill. légitársaság felelős az utasokért.


Ha valaki a gépen nem tartja be az utazási szabályokat és ezzel kárt okoz vagy veszélyeztet valamit, valakit, akkor a személyzet felléphet ellene, de ez nem hatósági jogkör.

2017. dec. 13. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!

Adataid védelme fontos számunkra!

Mint a weboldalak többsége az interneten, honlapunk működéséhez és célzott hirdetések megjelenítéséhez mi és hirdetési partnereink is cookie-kat tárolunk az általad használt eszközön. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, a hozzájárulásod szükséges. Erről az adatvédelmi tájékoztatónkban részletes információkhoz juthatsz, illetve bizonyos cookie-k használatával kapcsolatban további lehetőségeid vannak.