Hol? A kórházban? Ott illik. Köteles nem vagy.
Nem írtad a körülményeket. Elvált szülők esetében, ha a gyermek az anyával maradt, az apának van láthatási joga. Amit az apának kell kiviteleznie, nem a gyermeknek.
3/4-es válaszadó
Elváltak a szüleim, csupán nagyon rosszba vagyok vele,sok ok miatt, amit itt nem szeretnék megosztani.
Jogi értelemben:
Nem, ha indokolt megszakíthatod vele a kapcsolatot, sőt kérheted a bíróságtól a távoltartást is.
Erkölcsi értelemben:
A szülők teljes felelősséggel tartoznak gyermekükért mert nélkülük nem kellene szenvednie ezen a világon. Kötelesek eltartani és jólétéről maximálisan gondoskodni. A gyermek a szülei iránt semmilyen felelősséggel nem tartozik, hiszen nem ő akart megszületni. A gyermek, ha jó szülei vannak akkor nyilván szeretni fogja őket, ha boldog felhőtlen gyermekkort és megalapozott jövőt biztosítottak számára, akkor hálás is lehet, de hálával vagy szeretettel nem tartozik senkinek, ez csak önkéntes érzelem lehet.
Ha egy gyermek később elhagyja a szüleit, elhanyagolja őket idős korukra, vagy bántalmazza őket, ez nagyon szomorú dolog, és egyértelműen a szülők hibája, hiszen ők nevelték a gyereket, ők tették olyanná amilyen. Ezek mögött mindig súlyos okok (gyermekkori vagy későbbi bántalmazások, gyerekkori elhanyagoltság) húzódik meg.
Nem vagy felelős a szüleidért. Ők felelősek teérted.
Erkölcsileg ha ők azt kiérdemelték nem kell látogatnod őket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!