Pedig az első jól irja. A fizetésedből levonják a nyugdij járulékot. Azt, hogy mennyit fogsz kapni sok mindentől függ.
Nem úgy kell elképzelni, hogy 20 évesen dolgozol 1 évet majd 40 évig semmit majd megint 1 évet dolgozol és igy van 40 éved.
A ledolgozott éveidet nézik napokra lebontva. És minden egyes ledolgozott nap számit. Persze csak a bejelentett. Az se lesz mindegy, hogy mennyit keresel, azaz mennyi járulékot fizetsz.
Ha pl te keresel 200 E nettót havonta, de csak minimálbérrel vagy bejelentve, akkor megnézheted mekkora lesz a nyugdijad.
A kereset az, miből a munkáltatód törvényi kötelezettsége szerint befizeti a járulékodat. Ha nem teszi, nem vagy bejelentve, és ebből a szempontból munkanélkülinek számítasz.
A nyugdíjadat a következőképpen számolják ki (nem részletezem, csak a váza). Jegyzik az összes befizetést, illetve az ebből meghatározható fizetésedet. Évente valorizálják, azaz kiszámítják a legutóbbi évnek megfelelő fizetésedet a korábbi évekből. Ezt mind összeadják, készítenek egy átlagot. A ledolgozott évek száma azért kell, mert ez határozza meg, hogy az átlag hány százaléka a nyugdíjad. Vannak korlátok, hogy minimum hány év kell, és még néhány egyéb. De jobb, ha megjegyzed: majdani nyugdíjad kizárólag a befizetett járulékoktól (és az évek számától) függ.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!