Egy 2012-ben elkövetett szerzői jogsértés elévült már?
Plusz: nem azt kéne ilyenkor rommá büntetni, aki táptalajt adott ennek? A rendőr mondta, hogy 200-on felül van az ügy gyanúsítottjainak a száma, azaz a szolgáltató anélkül adott el tömegesen ilyen szolgáltatást, hogy meg sem kérdezte, hogy "hé, amúgy legálisan csinálod?"
A kihallgatáson nagyon kikérdeztek, hogy ismerem-e személyesen a szolgáltató akkor vezetőjét, és hogy neki fizettem-e a havidíjat. Az ő gépéről kerültek elő az adataim.
Szoftver illetve szerzői jogok elévülése
Nem akarlak elszomorítani, de ha már gyanúsítottként vagy elővéve, akkor az tuti, hogy nem úszod meg.
Te írod, hogy 2012 szeptemberéig csináltad, most 2017 júniusa van, a minimum elévülési idő öt év, tehát 2012. szeptemberében indult az elévülés és idén szeptemberben járt volna le.
A te helyzetedet bonyolítja, hogy meg vagy gyanúsítva, ez alapból megakasztja az elévülést, tehát most újraindul az öt év, addig pedig biztos, hogy lesz bírósági ítélet az ügyben.
Külön csavar, hogy te 2011-12-ben csináltad, akkor még az 1978. évi IV. törvény az előző Btk volt hatályban, ami szerzői jogsértésekre szigorúbb volt mint amostani 2012. évi C. törvény.
Meg az értékhatárokat is emelték 2013-ban, azóta nagy vagyoni hátrány alsó határa félmillió, de azelőtt kétszázezer volt, tehát te az akkori törvény szerint ha jól csalódom nagyobb vagyoni hátrányt okoztál, teát nem a legenyhébb kategória vagy.
Sajnálom, börtönbe nem fogsz kerülni, de ezt nem úszod meg.
Ettől függetlenül javaslom, hogy keress egy ügyvédet, aki átnézi a papírjaidat, meg az egész ügyet és tanácsot ad, meg szükség esetén jogi képviseletet.
"Ha a cselekmény elbírálásakor hatályban lévő új büntető törvény szerint a cselekmény már nem bűncselekmény, vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új büntető törvényt kell alkalmazni."
Ez szerint ez már _nem jelentős_.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!