A legtöbb embernek mitől természetes hogy rendőrt hív, ha gondja van?
Én tartom magam ahhoz a megoldáshoz hogy kis problémákat saját kezűleg veszek a kezembe, ahol laktam ott inkább igyekeztek kéz alatt megoldani a problémákat, pl ha tartozás volt valakinek, nem jogi huzavonát kerülgettek, hanem kiverték belőle a pénzt, és ha neki nem volt annyi akkor Ő kért kölcsön mástól.
Nagyszülő nyaralóját először feltörték, mivel nagyérték nem tűnt el hisz nem is volt semmi ott hagyva, mégis kezdtek a szerszámok eltűnni, Már a 3. után, kimentünk és láttuk hogy cigány kölykök szedik lefelé az almát, szőlőt szatyorba, az idősebb meg amit értéknek vélt azt pakolta a ház sarkához.
Keresztapám a sörétes puskát is hozta a kocsiban, persze nem töltve és nem is lőtt volna rájuk, de azzal vágott oda némelyiknek a lábára
Valaki figyelhette őket, mert láttuk hogy jönnek még messzebbről, de nem foglalkoztunk vele, tudattuk velük ha mostantól még egyszer bajok lesznek, meghalnak mindannyian.
Közeli családban volt még olyan hogy egy vállalkozó leakart lépni a tartozásával, amit nem akart kifizetni anyám testvérének mondván nincs miből, de menjenek el hozzá és beszéljék meg, csak arra nem számított az ember hogy anyu nem csak a kollégájával ment, hanem fater várt a kocsiban kint, mivel sokadszorra is hitegette őket, bement apám és a pénzre való tekintettel 3 hónapot adott haladéknak, és fizethetett részletekben is, amennyiben ez nem történik meg, jön és rágyújtja a házat, a kocsit meg széjjel veri vele együtt.
Csörgött a telefon pár hét után hogy találkozzanak, és adta a borítékba a pénz felét.
Azért nem rohangálunk a kapitányságra mindenért, hol ott magunk is megoldjuk, és aki valóban sáros volt az soha nem is ment rendőrségre hogy pont minket jelentsen fel. Szerintem ez is bizonyítja hogy korrekt dolog.
Én a vén, öreg embereket utálom leginkább, hogy egyből akármilyen hatósághoz fordulnának minden kicsi ügyben. Nem tudnak beszélgetni, érvelni, vitatkozni normálisan. Amint bármi olyan történik ami nem tetszik nekik, egyből rohannak valami felsőbb hatósághoz, hogy eldöntse a vitát. Meg persze azt sem fogadják el, ha végül nem lesz igazuk.
Múltkor levettem a cipőmet a vonaton ülve télen a szauna szintig fűtött nyolc férőhelyes fülkében, amikor még csak egyedül voltam ott. Felszállt még két huszonéves külön-külön később, egy lány és egy fiú. Végül egy öreg néni velem átlósan leülve. Aztán 10 perccel később elkezd rinyálni a semmiből, miközben nyugodtan könyvet olvastam, hogy milyen dolog itt cipő nélkül lenni, vegyem fel, mert biztos majd büdös lesz. Amúgy nem volt büdös.
Mondom oké, demokrácia van. Megkérdeztem a másik két embert a fülkében, hogy ők mit gondolnak. Mondtam hogy ők vannak 3-an összesen, ha közülük 2 azt mondja hogy zavarja őket hogy nincs rajtam cipő és/vagy büdöset éreznek, akkor mondják meg és felveszem a cipőm. Azt mondta másik két utas hogy minden oké, nem éreznek semmit, nem zavarja őket. (Ők közelebb ültek hozzám, mint a néni.)
Na akkor jött a rinya, hogy na megálljak, majd szól a kalauznak amikor ideér. Mondom oké, szóljon. Erre vörös fejjel elfordult, ránk sem nézett többet, csak motyogott párszor mint egy idióta. 20 perc múlva jött a kalauz és megint kezdődik a rinya. Mondtam mi volt, erre a kalauz is azt mondta hogy ő sem érez büdöset, nem tilos levenni a cipőt vonaton, sőt mondta hogy még a szemközti ülésre is fel lehet rakni a cipő nélküli lábat, ha ott nem ül senki. (Amúgy a lábam végig a földön volt.) Akkor megőrült a nő és még minket szidva kicsit elment és átült pár fülkével odébb.
A semmin hogy lehet így felba sznia magát valakinek?
23/f, egyetemista
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!