Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Beperelhetem az egyetemet és...

Beperelhetem az egyetemet és lenne olyan szervezet, amelyik kiállna mellettem?

Figyelt kérdés

Végzős hallgató vagyok a Debreceni Egyetemen.

Első éves korom óta problémáim vannak a neptunommal, ami azt jelenti, hogy nem tudok felvenni tárgyakat csak ha az ügyintéző megteszi ezt nekem a Tanulmányi Osztályon, nem kapok üzeneteket stb. Emiatt nagyon sok kellemetlenség ért. A problémámat 2 éven keresztül minden félév elején, amikor tárgyfelvétel volt jeleztem és mindig csak: "Rendben, jelezzük a dékánhelyettes úrnak mert a tárgykódokkal van a probléma." Azóta is jelzik....

Mivel önköltséges képzésem vagyok ezért számitásaim szerint (kreditbüntetés, ami nem a saját hibámból történt valamint a tandij) 600.000 Ft körüli. Ezt úgy kell érteni, hogy befizettem a tandijamat, nem tudtam tárgyat felvenni, kuncsorogtam az ügyintézőnek felvette, nem kaptam üzeneteket emiatt ha pótló gyakorlat volt nem jelentem meg, kigyült a hiányzás, úszott a tárgy, úszott a félévem. Sajnos ekkor még (elsőévesként) nem alakitottam ki közelebbi kapcsolatot a csoporttársaimmal.

Tudtommal ez a probléma több hallgatót is érint őket szeretném összefogni.

A másik kellemetlen probléma az előző félévben ért. Megirtam a vizsgadolgozatomat, nagyon nyugodtan hazamegyek 1 hét múlva a vizsgaidőszak után (utolsó vizsgaalkalomra mentem) jön az elégtelen. Azonnal bementem a tanárhoz, aki épp hogy a jó anyámba el nem küldött és közölte nem mutatja meg a dolgozatomat. Én ezt nem hagytam annyiban, bementem a titkárnőjéhez egy másik csoporttársammal és a titkárnő megmutatta. A dolgozatom ki sem volt javitva. Ami azért furcsa mert a tanár könyvéből tanultam, és mivel C vizsga volt az ember oda már nem megy felkészületlenül.

Azt tervezem, hogy bemegyek újra, lefotózom a dolgozatomat, kijavittatom egy független tanárral és ha eléri a 60%-ot akkor nem hagyom annyiban.

Mellesleg megkaptam a kettest a dolgozatra de az bánt, hogy a tanárokból ennyire hiányzik a lelkiismeret és hogy ezt azt gondolják bárkivel megtehetik.

Van értelme az eredeti kérdésemnek? Érdemes ezt tovább vinnem és harcolnom az igazamért?



2017. márc. 7. 09:17
 1/9 anonim ***** válasza:
81%
Ha találsz sorstársakat, akkor igen, de sokáig fog tartani, és sokba fog kerülni.
2017. márc. 7. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%

Hát ez egészen elképesztő, én budapesten járok egyetemre és itt is vannak bőven disznóságok de nem ilyen szintűek. Kár , pedig a debreceni egyetemnek gyönyörű épülete és parkja van.


De hogy válaszoljak is, szerintem akkor menj perre ha kézzel fogható bizonyítékaid vannak. Ugye azt hogy nem tudtál felvenni tárgyakat előző években, nehéz bizonyítani hacsak nem lefotóztad. A dolgozatodról mindenképpen csinálj képet és javittasd ki egy függetlennel különben lazán meghamisítják. Valamint ha tényleg perre mennél készülj rá hogy sok időt elfog vinni az életedből és ha netán bukod a pert akkor neked kell fizetni a bíró és a jegyző óradijját. Mindezek ellenére megértem ha perre mennél, nagy sz"rháziak ezek. Az viszont nem tiszta hogy az igazgatóságnál próbálkoztál _e, oda menj először mielőtt bármi komolyabba fogsz! Sok szerencsét! :)

2017. márc. 7. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

Sajnálom, hogy ezt a részt elfelejtettem de most pótolom. Minden emailről, amit irtam a TO-nak a hibákról van fotóm. Egyes emailekből az is kiderül, hogy voltam bent személyesen. Köszönöm az eddigi válaszokat.

Lehet, hogy az én igazságérzetem túl nagy de számomra a tandij nagyon nehezen megkeresett pénz volt és szüleimnek.

2017. márc. 7. 10:07
 4/9 anonim ***** válasza:
17%

Nem. Hacsak nem imádod a szélmalomharcokat...


Mit szeretnél? Kártérítést?

Ez csak jogellenes magatartás esetén járna - sok más egyéb dolog bizonyítása mellett.


Soha nem tudnád bizonyítani, hogy az egyetem jogellenesen jár el, amikor nem sikerül felvenni a tantárgyaidat.


A tanárok nagyjából azt tesznek a hallgatókkal, amit csak akarnak és úgy, ahogy akarnak. Ha abban az intézményben akarsz diplomát, akkor aláveted magad a felsőbb akaratnak. Nem Te vagy helyzeti előnyben.


A Tanárnak már van diplomája, Te vagy az, akinek nincs..és ha akarsz valaha is diplomát, akkor összehúzod magad, csinálod, amit mondanak és reménykedsz, hogy nem vesznek észre.


Meglep, hogy végzősként erre még nem sikerült rájönnöd...


A felsőoktatás nem kötelező - szokták mondani...és valahol igazuk is van.


Nekem 2 diplomám is van, de még szaros elsőéves joghallgatóként megértették velünk, hogy az egyetemi tanár élet és halál ura, így NE HARAGÍTSD MAGADRA!


Voltak köztünk, akiknek ez nem fért bele. Mai napig nincs is diplomájuk....

2017. márc. 7. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%

Ez hihetetlen.

Nálunk is volt ilyen gond, viszont én nem levelezgettem. Odamentem a TO-ra, odaálltam az ügyintéző elé és mondtam, hogy akkor most addig nem megyek el, amíg nem oldják meg. Megoldották :)

Olyan is volt, hogy egy tantárgyat senki sem tudott felvenni, valami hiba miatt. Természetesen senki sem kapott ezért büntetést. Következő szemeszterben felvették automatikusan mindenkinek.

2017. márc. 7. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%
Olyan is volt, hogy 2-est kaptam egy olyan dolgozatra, amit pont abból a témából kellett írni, amivel egyébként rengeteget foglalkozom. Simán szóltam a tanárnak, hogy tuti félreértés történt. Mondta, hogy valóban. Véletlenül más jegyét írta be nekem. És akkor még hány ilyen lehet? Csak ugye nem mindenki mer szólni.
2017. márc. 7. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
47%
Ne felejtsd el, '56 is egy egyetemről indult. Abban a korban vagytok, amikor van még szabadidőtök és erősek, egészségesek vagytok, tiszta a fejetek. Összefogtok mondjuk 500-an az iskolából, akkor onnantól kezdve viszonylag könnyű kedvező lépéseket kikényszeríteni az egyetemből.
2017. márc. 7. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Még, ha ez lenne a legkisebb gond a debreceni egyetemmel. Lényegében az egész egyetem egy pénzmosoda. Csomó ösztöndíjjal nem tudnak elszámolni, hogy azt most ki kapta meg, nem tudnak ember felmutatni, hogy pl.: ő ment ki az USAba tanulni az ösztöndíjunkkal.

Perrel meg úgy érsz el valamit, hogyha óriási média balhét csinálsz az egészből. Az a baj, hogy túlságosan bebiztosították magukat, nem tud egyszerű átlagember ellenük tenni semmit. Tanár lefogja tagadni, hogy így volt, a Neptunos rendszernél is azt fogják mondani, hogy véletlen hiba történt.

2017. márc. 7. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Most találtam meg ezt a kérdést. Ez legyen a legkisebb bajod. Ha akarod mesélhetek neked egy olyan dolgoról amit tényleg nem fog/fogtok elhinni, hogy ilyen is létezik. :) Privátba írj.
2019. jan. 29. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!