Jogilag beleférnek ezek a dolgok, ha könyvet írok?
Elég vegyes témájú könyvvel készülök. Közszereplőkön kívül nem említek konkrét neveket.
De pl. cég- és márkaneveket szabad? Mert az elég sokszor előfordul benne, főleg olyan kontextusban hogy összehasonlítok, véleményezek ilyen dolgokat. Főleg számítástechnikai és autóipari cégekről írok benne ilyen esetekben, pl. az intel és AMD párharcáról, vagy az autóipar furcsaságairól, márkákat is megemlítve. Jól gondolom, hogy ez még belefér? Negatív dolgokat is írok ilyen multicégekről, de nem durván fogalmazva, és általában olyan ügyekről, ami megjelent a nyilvános médiában, vagy tesztekben, informatikai szaklapokban. Ha tudom a konkrét forrást, természetesen hivatkozok rá. Emellett előfordul hogy összefüggéseket, találgatásokat is vizsgálok, melyeknek igazságtartalmában nem vagyok biztos. Ezeket persze nem tényként írom le, hanem mint lehetséges dolog, vagy feldobott/nyitvahagyott kérdés.
Az a kérdésem, hogy ilyenért perelhetnek-e ezek a cégek, ha a könyv nagyobb nyilvánosságot kap?
Úgy gondolom, semmi olyat nem írtam, ami becsületsértő vagy személyeskedő lenne, inkább olyasmikről van szó, hogy bizonyos szoftvereket szándékosan manipulálnak, lassítanak, hogy megvegyük a komolyabb hardvert, vagy - hogy egy konkrét példát is említsek -, : Amikor az Intel veszélyben érezte magát az AMD erősödése miatt, akkor hirtelen piacra tudott dobni egy mindent elsöprő processzorcsaládot (Core 2 Duo). Amikor meg nincs veszély, fejlesztésben is lassítanak. Úgy gondolom, ez nyílt titok és nyilvánvaló informatikus körökben és semmi újat nem mondtam vele. Vagy más jogi kategória egy könyvben írni ilyet, mint egy online magazinban vagy szaklapban? Természetesen nem ilyen dolgokról szól az egész könyv, de példaként, okfejtésként azért előfordul benne ilyesmi.
Ha konrktét márkaneveket használsz, azzal jogot sérthetsz igen. Nem biztos, hogy ráharapnak a cégek (valószínű nem magasan kvalifikált író vagy, különben nem gyakorin kérdeznél ilyen dolgokat), lévén kicsi vagy, de a jogi osztályuk könnyen küldhet egy levelet, hogy sérted a cég jogait/ hírét stb.
A megoldás ilyenkor egy szépen fogalmazottlevelet küldeni a megemlíteni szándékozott cégeknek, hogy miulyen kontextusban szeretnéd használni a cégük/termékük nevét, vagy egyáltalán engedélyezik-e a megjelenést.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!