Mi lenne a véleményetek egy "szülői jogosítvány" mint jogintézmény bevezetéséről?
Pedagógusként dolgozom immár több mint húsz éve. Én úgy tapasztaltam, hogy a gyerekek legalább 60%-ának nincs normális családja, nincsenek megfelelően gondoskodó szülei és ez nagy terheket ró az iskolára éppúgy, mint később a társadalomra. Az iskola nem tudja betölteni a szülői nevelés és a szerető családi légkör szerepét.
Mindenképpen szigorúan szabályozni kellene a szülővé válást, de nem tudom hogyan. A szülővé akkreditáló jogosítvány jól hangzik, de abban már nem vagyok biztos, hogy milyen szűrővizsgálatok tennék valóban megbízhatóvá.
Sok esetben egyszerű, kispénzű, iskolázatlan emberek nagyszerű szülők, miközben jómódú orvos, pszichológus vagy éppen tanár végzettségű szülők borzalmas lelki bántalmazásnak teszik ki a gyerekeiket.
Ha viccelni akarnék a korábbi válaszok nyomán, akkor azt javasolnám, hogy a házaspárok előbb tartsanak legalább 3 évig kutyát, amit rendszeresen ellenőrizzenek szigorú állatvédők és ha ők elégedettek a kutyatartással, akkor kapjon a pár engedélyt a gyermekszülésre.
10.
Ha ezek szerint jól meggondoljuk, gyakorlatilag senki nem lenne alkalmas, alig lenne valaki, aki minden szempont szerint megfelelne.
No meg aztán ki írja elő a szempontokat? Volt itt már olyan liberális, aki szerint tőlem, a 41 éves teljes jogú, büntetlen előéletű magyar állampolgártól el kellene venni a gyerekemet, mivel az adott kérdésnél másként vélekedtem a melegekről mint az ma politikailag korrektnek számít.
Szóval szerintem csak szívatás lenne, visszaélésekre adna alkalmat, valamint be sem tartatható, mit teszel azzal, aki csak úgy fogja magát minden engedély nélkül és teherbe esik/gyereket nemz?
Az a baj ezzel, hogy nem lehet megakadályozni hogy valaki gyereket szüljön, hiába nem lenne ilyen "jogosítványa". Utólag elvenni a gyerekét, gondolom nem kell magyarázzam miért nem működne.
Talán annyit lehetne tenni, hogy a szülőket kötelező "tanfolyamra" küldeni, de ha nem tudják teljesíteni, akkor megint mi van? Olyanok is nevelnek gyereket akik konkrétan bántalmazók, és nem lehet csak úgy elvenni a gyerekét. Azért meg pláne nem lehetne, mert egy pszichológiai teszt szerint mondjuk az jött ki hogy valószínűleg rossz szülő lesz, vagy esetleg a párja nem ment át a vizsgán. Arról nem is beszélve, hogy szülő nélkül meg még rosszabb a gyereknek, mint tökéletlen, hanyag vagy bántalmazó szülővel, mert ha nem a szülőkkel van akkor ugyan hova kerülhetne ahol jobb lenne neki?
Az előző vagyok.
A bántalmazás alatt természetesen nem a súlyos verést és szexuális bántalmazást értettem. Az ilyen szülőnél bármi jobb, viszont nem a gyereket kell elvenni a családtól hanem a bántalmazókat kell megbüntetni és "megnevelni", vagy hosszú időre bezárni. Ez nem volna annyira lehetetlen, csak jobban kéne figyelni egymásra, egy pedagógusnak szerintem fel kellene ismernie egy gyereken az ilyen bántalmazás jeleit például
Az a baj, hogy manapság sokan már nem szeretetből, hanem üzleti okokból válnak szülővé, vagy
--megélhetési szülők (családi pótlék és segélyek miatt), vagy
--vagyongyarapítási szülők (CSOK miatt).
Márpedig családot alapítania csak annak szabadna aki azt önmagáért, szülői elhivatottságból, gyermekszeretetből tenné.
Ha a társadalom megbecsülné az önkéntes gyermektelenséget vállalókat és túlnépesedési adóval sújtaná a 2-nél több saját gyermeket nevelőket, akkor valóban csak az válna szülővé aki komolyan is gondolja és kevesebb lelkileg sérült gyerek lenne.
A kontraszelekció a nagyobb probléma. Szülőnek csak felelősségteljes személyek alkalmasak. Egy felelősségteljes személy azonban a mai világban már óvatosan vagy sehogy sem vállal gyereket.
Viszont a "laza", felelőtlen, kifelé forduló, durrbelebuli emberek (akiknek gépjárműre sem szabadna jogosítványt adni, nemhogy gyerekre) "tök jó"-nak érzik, hogy lesz egy csomó gyerekük, akikkel majd jó barátok lesznek, együtt isznak, utazgatnak...
Szerintem igenis el lehetne venni a gyermeket a bántalmazó szülőtől, természetesen csak ha maga a gyerek is ezt akarja. Rengeteg örökbefogadásra váró család van, ahol jobb esélyei lennének.
Másrészt meg lehetne tenni, hogy a rossz alkalmatlan, pláne bántalmazó szülőktől megvonják a támogatást, sőt pénzbüntetést kapnak, extra-adót, külön-járulékot vonnak le tőlük, amit a gyerekre költenek közvetlenül (ingyenes tanszerek, ruhák, étkeztetés, iskolai szervezésű utazás, etc).
Erre csak egyetlen megoldás létezik: nem kell gyerekes szülőnek pénzbeli támogatást adni, csak adókedvezményt. Ez ugyan nincs közvetlen összefüggésben a szülői képességekkel, de ha valami anyagilag már nem előnyös, akkor pénzért senki nem fog már gyereket szülni. Ezzel a módszerrel a bántalmazó szülők 80%-át ki lehetne szűrni.
A szülői jogosítvány mélyen diszkriminatív dolog, ezt bevezetni nem lenne etikus. Ha fény derül egy gyermek bántalmazására, azt úgyis elveszik a szülőtől.
utsónak jó ötlete van. hatalmas adókedvezmény, de semmi kápé ajándékba. meg a büntetéseket, amiket a gyerek szüleivel fizettetnek, majd pedig a gyereknek átjuttatnak, kiváló ötlet. persze szar ügy mert a gyerek nem tudja mit tehet meg a szülő, gyakran bebeszélik neki hogy vele van a baj, és bizonyítani, pereskedni se nem tudna nagyon, se nem akarna.
szar ügy, mert felnőtt fejjel látja csak az ember tisztán, melyik pofon volt jogos, és hol volt az évekig tartó szidás, alázás, színtiszta szemétség. gyerekként nem tudod, csak azt, hogy ez van. sőt, talán még azt is gondolod, hogy ez a normális.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!