Azt olvastam, hogy vannak olyan emberek akik koldulásból nagyon sokat keresnek és jól élnek. Tényleg vannak ilyenek? Nem tartjátok felháborítónak ezt a tisztességtelen életmódot? Mit gondoltok erről?
Igen vannak ilyen emberek, bár többnyire ha jól tudom aki tényleg "jól" akar keresni az külföldön űzi ezt a "munkát" és amikor elég pénze gyűlt össze hazajön.
Felháborító de van még pár "állás" ami arra megy ki, hogy embereket megtévesszenek és azokkal lényegesen nagyobb összegeket harácsolnak össze.
"Adj halat az éhezőnek és aznap megmented a haláltól. Tanítsd meg halászni! Örök életére jóllakott lesz, és sem ő, sem családja nem szenved majd hiányt." ezt kéne csinálni ha lenne csepp eszünk is és nem pár száz forinttal megnyugtatni a lelkiismeretünket, hogy tettünk a szegényekért.
Azért csinálják, mert ehhez értenek (ezt csinálták a szüleik is).
Pólában találkoztam egy utcai előadó, magyar sráccal, aki zenéléssel keresett pénzt a város főterén. Sok a nyugati turista, akik szívesen adnak pénzt az előadásért.
Azt mondta, hogy naponta 2-300 euro össze szokott neki jönni általában, de ritkán 4-500 is.
Aztán ebből a nyári melóból él itthon BP-en egész évben.
Hogy miért csinálja? Mert rohadt egyszerű, élvezi és nem kell mondjuk szalag mellett rohadnia vagy egy építkezésen dolgozni, vagy akármi egyéb helyen, ahol kötsög főnöke vagy munkatársai lehetnének és nehéz lenne a munka. Ráadásul nem is keresne ennyit.
Ez ilyen egyszerű. Bár nem tudom, hogy ez koldulásnak számít-e. Szerintem részben igen, bár nem teljesen.
Ha ez igaz volna, akkor nem férnél el a koldusok mellett egy aluljáróban.
A valóság az, hogy még a szánalmasabb koldus is alig keres meg 1000-2000 forintot, napi kb. 6 órai koldulással.
Az utcai zenélés nem koldulás. Ott a zenész szolgáltat és akinek ez tetszik, az fizet neki, honorálja a munkáját.
Az utcai zenészek sem keresik betegre magukat. Még nyugaton sem, itt meg aztán pláne.
Ha megnézed a koldulókat, látod hogy nem igazán az erős, fiatalos emberek típusába tartoznak.
Szerintem itt valószínűbb a koldusmaffia.
"És akkor ha valaki fogja magát és kimegy Londodnba és kipróbálja ezt egy fél évig, vissszajöhet gazdagon?"
Ha a román koldusok nem verik agyon, akkor visszajöhet, feltéve ha össze tud koldulni egy repjegyre valót, ami azért elég kétséges.
Londonban drága a közlekedés és drága a lakhatás.
Itt egy beszámoló:
"A metró a Victoria Station-ig kétszer annyiba került, mint amit aznap kerestem. Egy lány állt a mozgólépcsô tetejénél. Csúcsforgalom: jó terep. Kicsit gyanakodott, amikor szóba elegyedtem vele, de aztán elmondta, hogy három óra alatt tíz fontot keresett. Borzasztóan sápadt volt. Bradfordból jött fel Londonba, minden vagyona egy pár harisnya, egy-két bugyi, meg egy nejlonzacskóban néhány CD, amit el akar adni. Gyereket vár egy férfitól, akit gyûlöl, szüleivel kölcsönösen utálják egymást. Öthónapos terhes. „Már öt hete itt lógok, de még mindig nem kaptam munkanélküli segélyt." Egy holborni szállón alszik, amelyet reggel fél tízig el kell hagynia. Csak azért koldul, hogy múlassa az idôt.
Ezer meg ezer járókelô haladt el mellettem e néhány óra alatt. Legtöbben szokás szerint ügyet sem vetettek rám, néhányan szitkozódtak vagy kiröhögtek. De nem panaszkodhattam: néhány óra kéregetés és várakozás gyümölcse 18 font 86 penny, egy alma, egy banán és egy szendvics volt. Elôször kerestem többet öt fontnál."
A minimál órabér ma, londonban kb. 7 font. Hát, nagyjából ennyire éri meg.
Nem,nem tartom felháborítónak.
A mások bőrén élő vállalkozókat,akik havi milliókból élnek,azok sokkal jobban idegesítenek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!