Visszamenőleg jogalkotás?
Az a törvény érdekelne,ami kimondja hogy nincs visszafelé jogalkotás. Egyetemei féléveim alatt volt egy félév jogom, és tanultunk annó valami ilyesmiről de most nem találom, átnéztem a Magyarország alaptörvényét de vagy átsiklottam felette vagy rossz helyen keresem.
A történet pedig az, hogy érteni is lehessen.
Egyetemen idén hoztak be egy olyan törvényt, hogy ha bukok egy tárgyat, és újra fel akarom venni, hogy teljesíteni tudjam, akkor x Ft-ot kell befizetnem. ( ezzel nincs is annyira gond, le kell húzni a diákokat)
Viszont az már nagyobb probléma, hogy ha valaki elbukta az adott tárgyat 2-3 szor pl (2010 és 2012-ben, ezek most csak fiktív évszámok) és ekkor ugye még nem volt az egyetemi szabályzatban hogy fizetnie kell érte, hogy újra felvegye.... Azonban most újra le akarják húzni azt az X összeget amit 2012-ben kellett volna fizetnie és a mostani után is ugye fizetni kell elvileg.
Ha valaki tudja hogy melyik ez a visszafele jogalkotás, törvénye, vagy hogy egyáltalán van e ilyen, akkor azt megköszönném!
Szimplán úgy fogalmazza meg a szabályt, hogy 3. tárgyfelvétel dupla annyiba kerül, mint a második. Ennyi. Így nem módosít visszafelé semmit, hiszen nem azért fizetsz utólag, hogy 2012-ben is felvetted. Hanem azért, hogy összesen 2-szer buktad már, és most mégis felveszed. Szerintem ebbe így nehéz belekötni, ha le akarnak húzni, le fognak.
Egyébként pedig a kormány is hoz speciális esetekben visszamenőleges hatályú törvényeket nem egyszer. Legalábbis én így tudom, de nem vagyok jogász.
De ahogy én egyszer tanultam, ( de aztán lehet már tényleg rosszul emlékszem) de volt valami ilyesmi törvény hogy ha behoznak egy új törvényt, úgy azzal nem büntethetnek meg a múltban...
Egy elég sarkalatos példa, pl. régen ugye nem zéró tolerancia volt... viszont behozták a törvényt nem tudom mikor, viszont nem vették el annak a jogsiját aki az előtt vezetett ittasan.
Egyetem kéri ( ügyintézők/neptun felelősök vagy akik ott nyomkodják bent a gépeket ilyen titulussal.. tökmindegy..) a Neptun pedig nem engedi felvenni a tárgyat.
Valaki nem tudja a jogszabály nevét/paragrafusát?
Az Egyetem BÁRMIT megcsinálhat, mert tudja jól, ha akarod a diplomáját, úgyis teljesíteni fogod minden szemétségét.
(Ezt nagyjából elsőéves joghallgatóként meg kellett tanulnunk)
Kérdező, amiről te beszélsz azt úgy hívjuk, hogy visszaható hatály.
A rossz hír: Nem vonatkozik rád.
A visszaható hatály alapgondolata azt jelenti, hogy az adott (éppen hatályba lépő) jogszabály, a hatályba lépése előtti időre nem állapíthat meg kedvezőtlenebb, hátrányosabb jogkövetkezményeket, mint amik már eddig is vannak.
A Te esetedben nem erről van szó.
Az egyetem ezt a szabályt a JÖVŐRE nézve hozta. Azt mondja, mi kell ahhoz hogy valaki teljesítse az adott tárgyat, (fizetni kell az újrafelvételhez) és nem pedig azt szabályozza, hogy pl. mit kell tenni újra annak, akinek már megvan ez a tárgy.
Ha ezt szabályozná, akkor azt lehetne jogilag sérelmezni.
Itt nem szabályoz, olyat, amit eddig ne tett volna meg, és a jövőre nézve ez lehet hátrányosabb az eddiginél.
Az a helyzet, hogy semmilyen jogalkotási követelmény nem sérült.
Megjegyzés: Az egyetemeknek is vannak jogászai az apparátusukban.
Szerinted nem egyeztetnek velük egy ilyen esetben?
"Egyetemen idén hoztak be egy olyan törvényt"
AZ EGYETEM SEMMILYEN TÖRVÉNYT NEM HOZ.
Legfeljebb rendelkezést, vagy szabályzatot.
Az egyetemnek nincs jogalkotó hatásköre.
A szabályalkotásának egyébként ettől még meg kell felelni a visszaható hatály tilalma követelményének.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!