Elfoglalhatok-e mezőgazdaságilag nem művelt területet, úgy, hogy az gyakorlatilag, , senkié, ,?
Nincs olyan terület, amelyiknek ne lenne gazdája. Az is lehet, hogy éppen túl sok gazdája is van (régi tsz-tulajdon, amit nem parcelláztak szét a résztulajdonosok között) azért nem műveli senki. Mindenképpen ott helyileg kell utánajárni, hogy ki a tulajdonos.
De ha nem lehet kideríteni, a helyileg illetékes önkormányzat tudta nélkül akkor se csinálj semmit. Az is lehet, hogy természetvédelmi területté nyilvánították, és tilos a megművelése. Abból pedig komoly büntetés is lehet.
Itt vannak az elbirtoklás pontos szabályai:
Tök jó, hogy létezik olyan, hogy elbirtoklás csak az nem úgy működik, ahogy az első válaszoló is említette. Idézem pontosan a jogszabályt:
"Elbirtoklás útján megszerzi a dolog tulajdonjogát, aki a dolgot ingatlan esetén tizenöt, ingó dolog esetén tíz éven át sajátjaként szakadatlanul birtokolja."
Minden része fontos, de kiemelem, ami most számodra releváns: "sajátjaként"
Azaz neked úgy kell kezelned a földet, mintha az sajátod lenne. Ez nem csak abból áll, hogy te megműveled (eleget teszel hasznosítási kötelezettségednek), hanem annak terheit is viseled. Tehát fizeted szépen az adókat utána, abban a hitben, hogy az a föld a tied. Tekintve, hogy egy ingatlan tulajdonosa elég könnyen ellenőrizhető az ingatlan-nyilvántartás segítségével (ráadásul ingyenesen), így neked kötelességed lenne ezt megtenni, mielőtt hasznosítod a földet. Feltételezem nem lesz ott a neved a tulajdoni lapon, ergo egyértelmű számodra is, hogy még "véletlenül" sem tiéd az a föld, ebből pedig az következik, hogy egyértelműen az elbirtoklás céljával kívánod megkezdeni a föld művelését. Ez már több alapvető jogelvet is sért, közte a joggal való visszaélés tilalmát, így esélytelen, hogy bíróság végül megítélje neked az elbirtoklás bekövetkeztét, még ha sikerül is 15 éven keresztül szakadatlanul birtokolnod az ingatlant.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!