Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Történt valamilyen szabályszegés?

Történt valamilyen szabályszegés?

Figyelt kérdés
A minap a családommal vásárolni voltunk egy nagyobb áruházban. Rengetegen voltak, a parkolók dugig voltak, úgyhogy lementünk a mélygarázsba, hát mondhatom az is tömve volt. Végre találtunk egy helyet, ahonnan éppen állt ki egy másik vezető, gyorsan ahogy kijött be is parkoltunk, utána vettük csak észre hogy kicsit távolabb már egy másik sorőr várakozott a helyre. Beállt a kocsink mögé, kiszállt és elkezdett magyarázni, hogy milyen f...ok vagyunk, hogy beálltunk a helyére, mikor ő már itt várt, szóhoz sem hagyott minket jutni, kiálltunk volna rögtön de tényleg nem láttuk hogy vár, erre kiszállt a barátnője is elkezdett pattogni, rendőri igazolást mutogatott, hogyha azonnal nem állunk ki onnan "intézkedésekbe fognak kezdeni". Megértem biztos bosszantó volt, hogy beálltunk mikor már vártak, de ismétlem nem láttuk őket, ja és szerinte ezt normálisabban is el lehetett volna intézni, mindenféle fenyegetőzés meg alpári stílus nélkül. Igazából az érdekelne, hogy történt-e a részünkről bármilyen szabályszegés azzal, hogy oda álltunk, indokolt volt, hogy a hölgy szolgálaton kívüli rendőr az Ő szavait idézve "intézkedésekbe akart kezdeni"?
2016. dec. 4. 16:15
 1/4 anonim ***** válasza:

Történt szabályszegés. Ugyanis a KRESZ szerint, ha magasabb rendű szabályozás nem írja felül, akkor az általános udvariassági szabályok az irányadók. Te ezt a betolakodással megszegted.


Az, hogy ő hogyan kezdett el pattogni, az más kérdés, az már őt minősíti.

2016. dec. 4. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
És ez a betolakodás mekkora szabályszegésnek minősül? Mert a rendőr szavaiból én úgy értelmeztem, hogy az intézkedés amit emlegetett őrizetbe vétel lett volna, amit viszont nem igazán értek, hogy egy ilyen kis piszlicsáré félreértés mégis, hogyan eredményezhet őrizetbe vétel, mert emiatt én még a bírságot is soknak tartanám.
2016. dec. 4. 16:27
 3/4 anonim ***** válasza:

Ez nagyon szubjektív dolog. Te nem tudhattad, hogy ők mire várnak. Aki előbb ér, az van ott. Ácsoroghatott ott ezer más okból, várhatott valakit, várhatott egy másik parkolóhely felszabadulására stb. Ez tényleg udvariassági kérdés.


Én udvarias ember vagyok a hétköznapokban, csak internetes vitákban nagy a pofám, jóllehet nem vagyok éppen gyenge ember, 110 kiló, de ha udvariasan odajönne hasonló helyzetbe valaki: ne haragudjon, bizonyára nem látta, de én vártam erre a helyre, valószínű szó nélkül odébb állnék.


Ha meg pattog, elhajtom mint a magzatvizet. Ha meg rendőr, járjon el belátása szerint.

2016. dec. 4. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

"És ez a betolakodás mekkora szabályszegésnek minősül?"


Hát véletlenül sem akkorának, amekkora feneket kerített a dolognak.

A jobbkézszabály meg nem adásához tudnám hasonlítani, de még akkora sem, hiszen az egy fekete-fehéren leírt KRESZ-szabály, ez pedig egy leírt KRESZ-szabály híján érvénybe lépő udvariassági szabály.


Szóval a szabályáthágás az megtörtént, de ez olyan kis léptékű, hogy nincs büntetési tétele.

Ha ott lett volna egy valódi rendőr, valódi szolgálatban, akkor talán szólt volna, hogy állj máshová, de nem írt volna csekket.


Ne foglalkozz vele.

2016. dec. 4. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!