Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Kihez fordulhatok, ha kidobtak...

Kihez fordulhatok, ha kidobtak az albérletből és ellopták mindenem?

Figyelt kérdés
Sajnos 2 hónapja elvesztettem az állásom, és nem tudtam kifizetni az albérleti díjat, mivel nincs tartalékom, mert sajnos sormunkásként egyik napról a másikra élek. A tulajdonos nem volt kicsit sem megértő, sőt, miután lelaktam a kauciót(fél havi lakbér), jött a rokonaival és kizavart a lakásból. Azóta édesapámnál húzom meg magam, sikerült munkába állnom egy másik városban, jelenleg kaucióra gyűjtök. A tulaj azóta sem adta ki az ingóságaim, egy ruhám van, ami rajtam volt, sőt a lakást már ki is adta a bútoraimmal. Azzal zsarol, hogy míg ki nem fizetek neki még egy havi albérleti díjat, addig vissza sem ad semmit. A követelését azzal magyarázza, hogy állítólag kifestetett, de erről számlát nem hajlandó felmutatni. Tudom, hogy én vagyok a hibás, hogy ilyen helyzetbe kerültem, de azért az nem indok arra, hogy ha már megszorulok, akkor büntetlenül ellophatják azt a kevés tulajdonomat is, mert tudják, hogy nem tudok ügyvédet fogadni. :( Kérem, aki jártas a jogban, segítsen ki, elmehetek rendőrségre? Hogyan tudom bizonyítani, hogy a lakásban lévő bútorok az én tulajdonomat képezik, ha nincs meg a számla róluk?

2016. okt. 27. 20:46
 1/9 anonim ***** válasza:
35%
Teljesen jogosan tartja vissza a holmidat, hiszen tartozol neki. A kaució az nem az utolsó havi lakbér szinonimája!
2016. okt. 27. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 evinyomdasz válasza:
Sajnos nemtudok segiteni, de nagyon sajnalom, hogy igy jartal. Kivanom neked, hogy mielobb talpra allj! Szerintem, megteheted, hogy elmesz a rendorsegre es ott biztosan kapsz utba igazitast. Ok jobban ertenek hozza. "Talan" Arra gondolj mennyi tehetseg van benned amit nem is gondolnal! En is voltam hasonlo cipoben, talpra alltam. Es sokkat tanultam belolle. Nagyon kivanom neked, hogy ne csuggedj el es mindig keresd a megoldast! Mindig jobb jon!
2016. okt. 27. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
32%
Az a helyzet, hogy nem ellopta a cuccodat hanem zálog alá vette és a jog őt védi ebben az esetben, tehár hiába mennl a rendőrségre vagy ügyvédhez, nem tudnának semmit csinálni.
2016. okt. 27. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
22%

- Adózott a lakás után? Ha nem nyugodtan fenyegesd meg, hogy feljelented, amiért nem adózott, illetve kihívod a rendőröket önbíráskodásért.

Hiába az ő háza, a te tulajdonodat bírósági végzés nélkül vissza nem tarthatja, másnak ki sem adhatja így a lakást.


Nyugodtan hívd fel, és mondd meg neki, főleg ha nem adózott, hogy feljelented, holnap reggel indulsz a rendőrségre, sőt még kártérítést is kérhetsz.

A lakásban lévő bútorokról pedig..Gondolom volt bérleti szerződésetek, amelyekben összefoglaltátok, hogy milyen feltételek, illetve állapot mellett vetted ki a lakást. Gondolom volt egy felsorolás, hogy milyen dolgok voltak a házban.


Nem fog neki annyit érni, hogy a bíróságra járjon feleslegesen. Nyugodtan jelentsd fel ha kell.


Elméletben ha a szerződést nem közjegyző előtt írtátok meg, akkor a lakásból sem rakhatott volna így ki natúrban. Biztos, hogy törvényt sértett nem egy területen ő is.


Vannak ingyenes jogi tanácsadások is, keresgess az interneten, de szerintem felesleges, mert a feljelentéssel szemben vissza fog venni.

2016. okt. 27. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A legböszmébb Feri ***** válasza:
90%

Szerintem jogosan járt el a tulajdonos:


"429. § (1) Ingatlan vagy lakás bérbeadóját (albérletbe adóját) a hátralékos bér és járuléka erejéig a bérlőnek a bérlemény területén levő vagyontárgyain zálogjog illeti.

(2) A bérbeadó mindaddig, amíg e zálogjoga fennáll, megakadályozhatja a zálogjoggal terhelt vagyontárgyak elszállítását."

2016. okt. 27. 23:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
Nem fizetett a bérbeadás után adót, és igen, egyből kidobtak a lakásból, az irataimon kívül semmit nem tudtam magammal vinni. Az összeg, amit követel, azt semmilyen számlával nem hajlandó igazolni, én azt sem hiszem el, hogy kifestetett volna. Azt állítja, hogy nyugodtan menjek el a rebdőrségre, neki van pênze ügyvédre, és a törvény mellette áll. Tanácstalan vagyok, mindenem amit az évek során összegyűjtöttem, abban a lakásban volt. Egy ágy, egy televízió, egy hűtöszekrény és egy ruhásszekrény. Nem sok, de az volt mindenem. :'(
2016. okt. 28. 04:00
 7/9 A kérdező kommentje:
Evinyomdasz, köszönöm szépen a kedves szavakat, és mindenkinek, aki tanácsával megpróbál segíteni! :) Köszönöm!
2016. okt. 28. 04:04
 8/9 anonim ***** válasza:
100%

A lakás tulajdonosának valóban törvényes zálogjoga van a bérleményben hagyott dolgokon a tartozás kifizetéséig. Ilyenkor a zálogjogosult jogosult a zálogtárgyát birtokában tartani, de köteles a zálogtárgyat épségben megőrizni.

Amennyiben szerintem nem áll fenn az a tartozás, ami miatt az ingóságaidat visszatartja, abban az esetben ingó dolog kiadása iránt pert kell indítanod. A per illetéke a dologok forgalmi értékének 6 %-a, de legalább 15.000,- Ft.

Amennyiben vagyoni, jövedelmi viszonyod indokolttá teszi, kérthetsz teljes költségmentességet a bíróságtól. Ehhez egy formanyomtatványt kell kitöltened, ami itt érhető el: [link]

A pert úgyis megindíthatod, hogy a lakás helye szerinti járásbíróság panasznapjára elmész, és ott bírósági fogalmazók segítenek a keresetet megírni. Ha megadod a települést (kerületet), meg tudom mondani a panasznap időpontját.


Ott a kereset előadásakor csatold a kitöltött költségmentességi nyomtatványt. Vidd magaddal a korábbi bérleti szerződést is, mert azt is csatolnod kell majd.

Ha pártfogó ügyvédet szeretnél, akkor a lakhelyed szerinti megyei (fővárosi) kormányhivatal Igazságügyi Osztályán kérvényezheted. Itt az elérhetőségük: [link]

2016. okt. 28. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Amit az utolsó ír, az jó, csak sok idő. Fenyegesd be a NAV-val, egy jó kis adóbírság talán jobb belátásra téríti. Ami még occó, az a jegyző, hiszen ilyen esetben téged illet meg a birtokvédelem (a jegyzőtől kérhetsz birtokvédelmet). Valamint ilyen esetben az ultimate megoldás a haverok összehívása és a fej szétb"szása, de nyilván erre nem buzdítalak.


A karbantartás pedig a bérbeadót terheli, a kifestésért nem követelhet pénzt.

2016. okt. 28. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!