Kötelező túlórának az elrendelése?
hétfőtől péntekig napi 8 órára szól a munkaidőm, szombaton szinte minden hétvégét kötelezően bent KELL töltenem
a munkáltatómat nem érdekli hogy pl elutaztam volna amit már 3 héttel előtte beterveztem stb
odajön hozzám csütörtökön de leginkább pénteken hogy ugye tudom hogy szombaton be kell jöjjek mert KÖTELEZŐ
kb semmit nem tudok előre tervezni mert amit eltervezek azt egyből keresztülhúzza a főnököm
az érdekelne hogy pl nem e köteles írásba adni az elrendelését illetve milyen módon mondhatok rá nemet
volt hogy fél évig minden szombaton bent kellett legyek "mert kötelező"
az értelmes válaszokat előre is köszönöm
A munkavállaló számára naptári évenként legfeljebb kétszáz, kollektív szerződés rendelkezése alapján legfeljebb háromszáz óra rendkívüli munkavégzés rendelhető el.
Mivel tervezett pihenőnapon kell bemenned, ezért ezekre a napokra a munkabéred 100-a pótlékként is kijár, tehát kétszer annyit kapsz érte.
köszönöm 1 es válaszoló de pont ez az hogy nem akarok bemenni mert tényleg sokat kell bemenni
engem az érdekel leginkább hogy pl nincs valami indok amivel nemet mondhatok
nem lusta vagyok bemenni dolgozni de olyan fizikai munkát végzek amiből heti 5 nap bőven elég
szellemileg is megterhelő
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!