Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Lehet ebben az esetben valami...

Lehet ebben az esetben valami jogi lépést tenni?

Figyelt kérdés

Előfizettem egy 3 hónapos diétára egy ételfutár cégnél, melyből eddig két hét eltelt, de a következő héttől megszűnik az erre a diétára vonatkozó szolgáltatása a cégnek.

Erről viszont nem szóltak előre (ami ez esetben elvárható lett volna, hogy az ember ne kezdjen bele a három hónapos szigorú diétába, pláne hogy eléggé drága)

Átverve érzem magam, hiszen pontosan tudták, hogy rövid időn belül megszűnik ez a szolgáltatásuk, mégsem figyelmeztettek, hogy ne kezdjem el hetente megrendelni a kaját, mert végül is értelmetlen pénzkidobás.

Ha jól emlékszem van a Ptk.-ban valami a szolgáltatást nyújtó tájékoztatási kötelezettségéről, valamint hogy ha már nem tudja ellátni a szolgáltatást, köteles egy azzal egyenértékű szolgáltatást biztosítani.

Vagy valami ilyesmi. Előre is köszönöm!



2016. szept. 9. 02:47
 1/3 anonim ***** válasza:
47%

Azt eszel amit akarsz. Az étterem meg azt főz amit akar. Nincs kötelezettsége napokra, hetekre előre rögzíteni a menüt. Az is lehet, hogy nap közben szól, h ez vagy az az étel már elfogyott.


Furcsa is lenne egy olyan világ, amiben a jog erejével lehetne kötelezni egy vállalkozást, hogy márpedig ezt, vagy azt főzzön.


Ha kifizetted előre a 3 hónapot, akkor persze visszajár a pénzed. De ennyi.

2016. szept. 9. 08:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
0%

Ha 2 hete, azaz 14 napja él a szerződés pont, akkor még pont elállhatsz a szolgáltatástól és a pénzedet visszakapod, a szerződéskötés napja nem számít bele a 14 napba SIESS!

Az elsőnek nincs igaza, fordulj a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz jogi tanácsadásért!


"A termék átvételétől és a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződés megkötésétől számított 14 napon (naptári nap!) belül élhetünk elállási jogunkkal. Az általános szabályok szerint a határidőbe a termék átvételének, illetve szolgáltatás esetén a szerződéskötés napja nem számít bele.


Lássunk egy példát: Ha a terméket a futárcég egy csütörtöki napon szállítja ki részünkre, a 14 napos elállási határidő a pénteki napon kezdődik. A szombat és vasárnap is naptári nap, ezért az elállási határidőbe a hétvége is beletartozik.


Természetesen a 14 napos határidő alatt bármikor elállhatunk a szerződéstől, de a jóhiszeműség és a tisztesség általános követelménye szerint a termék átvételét követően, annak jellegének, tulajdonságának és működőképességének megállapításához szükséges használatot követően döntsünk a termék megtartásáról vagy esetleges visszaküldéséről." - NFH, forrás: [link]

2016. szept. 9. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
46%

# 2/


A baj csak az, hogy a 14 napos elállási jog tartós fogyasztási cikkekre vonatkozik, a készétel pedig semmiképp sem az.


A rendelt pizzát sem küldheted vissza egy hét múlva hogy "mégsem kértük"...


:-)))))

2016. szept. 9. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!