Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Kidobták a dédmamámat otthonró...

Kidobták a dédmamámat otthonról, mit lehet tenni?

Figyelt kérdés

A dédmamám (82), eddig egy telken lakott a fiával, annak feleségével és unokájával. Ezen a telken egy nagyobb ház van és egy kisebb kuckó. A dédmamám nyilván a kuckóban lakott, azonban ott 2 hete beszakadt a kürtő, és most ebben az időben sz.rrá ázott a plafon, csöpög a víz mindenhonnan. A dédmamám azonban hiába kérte fiát, hogy javítsák meg, vagy pedig hadd költözhessen be a házba, nem engedte, így kénytelen volt a nagymamámhoz és a nagybátyámhoz költözni egy egyszobás lakásba. Nagymamám úgy tűnik súlyos beteg, az utóbbi másfél évben hatszor kellett bevinni kórházba, mert fulladozott (egyébként azóta sem tudják megállapítani mi a baja, ennek ellenére 16(!) fajta gyógyszert írtak fel neki). Nagybátyám pedig munkanélküli, és nagyon szétesett, rajta sem lehet már segíteni. Szóval ők 3-an arra kényszerültek, hogy egy egyszobás lakásban éljenek (amit egyébként édesapám adott ki nagymamámnak albérletnek, és ezért teljesen minimális árat kér el).


Szóval a telek, ahol eddig lakott most már teljes részben az unoka tulajdona (kb. 30 éves, nincs se felesége, se gyereke), pár hónappal ezelőttig még csak félig volt az övé, de a nagymamám eladta neki az ő részét, ami mint kiderült rossz lépés volt. A ház, ahol élnek egyébként tényleg nagy, 2 emeletes, tudtommal 3 hálószobájuk van, 2 a földszinten és 1 az emeleten.


Lehetnének még olyan jogi lépések, amit ilyenkor meg lehetne tenni?



2016. júl. 17. 16:09
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:

Utolsó, kissé el vagy tévedve.


"Akkor sem rakhatta volna ki, ha már nincs tulajdon joga. Menjetek be a jegyzőhöz birtokvédevemért."


Először is, nem rakták ki, csak nem engedték meg, hogy beköltözzön hozzájuk. Birtokvédelmet max. a kuckóra kérhetett volna, ahonnan pedig joguk van elküldeni, mivel jogcím nélküli lakáshasználó, minimális határidővel.



"Kettő, van rokon tartás, szülőtartás, szóval kisemmizni csak úgy nem lehet senkit, (elméletben)."


Nem kisemmizés a helyzet, magántulajdonról van szó. Szülőtartásra a dédi gyerekeit lehet kötelezni, de több feltétele is van; az eltartó megélhetését nem zavarhatja, s minden más tartási kötelezettség (házastárs, gyerek) megelőzi, s a szülő csak akkor kérheti, ha önhibáján kívül nem képes megélni; ilyen feltételek teljesülése mellett havi pár ezret szoktak megítélni.

2016. júl. 28. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!