Nyert valaki pert az ELMŰ ellen?
2010. ápr. 8. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
Igen, a barátnőmnél órát cseréltek, majd töb, mint egy éven keresztül nem szerepelt a rendszerben az új óra és így számlát sem kapott, mert ne mtudott óraállást diktálni. Ráadásul rossz óraállást rögzítettek utolsóként, amikor leszerelték az órát és két év elteltével kapott egy szép kis milliós számlát. Pert indított, megnyerte, az eddigi (valós) fogyasztását sem kellett kifizetni, kapott még valami kis bánatpénzt is és az ELMŰ-nek szép büntetést kellett fizetnie.
Ha tudod igazolni, hogy Neked van igazad, akkor szerintem megéri belevágni.
2010. ápr. 9. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
3/12 A kérdező kommentje:
Szokásos.
Kb 15 éves óra, többet mutatott (170%)és ezerrel pörgött, ami az éves leolvasáskor derült ki, mert akkor jött ki a horror számla.
Ez áprilisában volt-
Állítólag mágneseztem, órát bevizsgálták, temészetesen Pécelen:-)) Kötbér 375 000 forint.
(ha tényleg mágneseztem volna, akkor inkább a másik órát, azon van 200 literes boyler)
Röviden ennyi, első tárgyalás megvolt.
4/12 anonim válasza:
Bizonyitania kell az elműnek amit állit.Ha másneseztél volna annak az órán szerintem nyoma marad. Vigyázz nehogy csöbe húzzanak.Mielött elviszik az órát fotót kell késziteniük róla és jegyzőkönyvet irni az állapotáról. Egy példányt ott kell hagyniuk.
2010. ápr. 12. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
Ez egy elég hosszú folyamat lesz.Mi volt az első tárgyaláson.Mit mondtak és Te tudtál bizonyítékot szerezni az ellenkezőéről ,mint amivel vádolnak.Van rá esélyed ,hogy nyerj.De kellenek a számlák,sok évre visszamenőleg.Lecserélték már az órát,ha nem fényképeket kellene készítened.Mikor vetted észre,hogy gyorsan pörög?Csak amíkor a számlát megkaptad?Az előző években nem volt ilyen?Ha korábban volt azt jelentetted feléjül,hogy valami gáz van az órával?És kell egy jó ügyvéd,mert lehet,hogy rajtad akarják behajtani a környék nem fizetős ügyfelek számláját.Mert sajna ilyen is van.Van egy ismerősöm a központba érdekes történeteket mesét olykor.Nagyon vigyázz velük.Minden velük folytatott beszélgetést kérj írásban ,mert mindent letagadnak,és ha telefonon beszélsz velük vedd fel a beszélgetést.Egy diktafonos telefon vagy egy külön diktafon is olóbb,mintha százezreket kellene fizetned nekik.
2010. ápr. 12. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
Jogod van ottlenni a bevizsgálásnál, amikor felnyitják az órát. Ha erről nem tájékoztattak, hivatkozhatsz rá!
2010. ápr. 12. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
Bár nem tudom hogy kell ezt a mágnesezést de szerintem nem marad nyoma. Ezt tudtommal kívülről teszik rá.
2010. ápr. 13. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
A mágnesezés lényege, hogy az óra közelébe teszel egy baromi erős mágnest. A régebbi órák ettől beléassultak, de erre rájott az áramszolgáltató, ezért a mai órákat már úgy csinálják, hogy a mágnes hatására belől elszakad egy vékony szál, amitől felgyorsul az óra. Ezt tudják kimutatni, de hogy ez mitől és mikor történt, az bebizonyíthatatlan.
2010. ápr. 13. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
9/12 A kérdező kommentje:
Na ez az, ők állítják, hogy csalka attól gyorsulhat be, de ki tudja, hogy még mitől.
A köv tárgyalásra az ELMŰ kérte tanunak, a két fickót, aki először kijött, mikor beszóltunk, ill apáromat, aki ott volt Pécelen a bevizsgáláson.
Az ELMŰ kért újabb szakértőt, bíróság fogja kijelölni.
10/12 anonim válasza:
Az elmű 15 évente épp azért cseréli le az órákat mert pontatlanná válnak. Ha ezt elmulasztotta véleményem szerint nem a fogyasztón a felekőség. A mágnesnek meg elég nagyteljesitményünek kell lennie ahhoz, hogy működjön. Annak az órán kopási nyomot kell, hogy hagyjon.
Bizonyitsák be, az elhelyezés helyét.
2010. ápr. 15. 07:10
Hasznos számodra ez a válasz?
Kapcsolódó kérdések: