Létezik Magyarországon"Luxus, , börtön?

9!

Felháborító a feltételezésed!

A börtönben dolgozók kiszorítják maguk közül az olyan embert, aki lepaktál az ellenséggel, és BÁRMIT behoz neki kintről. NINCS korrupció a börtönben. Ott mindenki tisztában van azzal ki a jó, és ki a rossz.

Szerencsére van válogatás, és objektíven tud dönteni egy smasszer. Nem úgy, mint a társadalom, aki bárkit megkövez, ha a sajtó akarja.

A "viszkis" többször rabolt, egyébként nem csinált semmi hasznosat, tehát Ő egy hős.

Kiss László csinált egy dolgot 50 éve, leülte, azóta csinált vagy 30 olimpiai érmet, tehát Ő takarodjon a munkahelyéről. Logikus.

Muszáj kifejtenem, hogy miként is gondolom. Nem lehet rajtam számonkérni, hogy ne lennék az igazságosság feltétlen és görcsös híve. Most is velem szembe néz szoboralakban az asztalomról Pallasz Athéné, a bölcsesség, a jogos döntések, az igazság eszményképbe öntött megtestesítője. Egész emberré formálódásom ebben a szellemben zajlott. Éppen ezért nem tudok egyetérteni azzal, hogy egy Karadžić, vagy egy Stroessner esetében a bűnt büntetlenség kövesse. Az igazság védelme, az Ember védelme nem engedi számomra, hogy ilyen esetben a megértés érvényesüljön - ezeknek az alakoknak az igazság, az Ember maga az ellensége. Az Ember ártalmára vannak, annak ártalmára, amit védek.

A börtön nem arra való, hogy, mint egy afféle idegrohamot kapott kutyát, úgymond lánccal kikössünk, amíg le nem hűl a vére.

Meg kell vallanom valamit. Én is álltam bíróság előtt. Nem követtem el semmit, amivel másnak anyagi, vagy fizikai, érzelmi kárt okoztam volna - mielőtt ez lenne a feltételezés. De mégis hordozom a terhét. Nem kezelnek emiatt másként, a Honvédségbe ennek tudtával vettek fel, és nem különböztetnek meg miatta az élet semmilyen területén. Én mégsem tudom magamban túllépni az árnyékát. Nem tudom annak tekinteni magamat, ami voltam, teljes értékű embernek, mert nem is vagyok az.

A bíró, az ügyész is elnéző volt velem szemben, értették, mi volt az addig bejárt utam, és azt is, hogy nem vagyok rossz ember. Nem is hurcoltak meg, nagyon enyhén bántak velem. Annyi bírságot adtak, amennyi feltétlenül indokolt volt.

És semmi több. Kellett nekem, mert ha akkor nem kerülök oda, most sokkal mélyebben lennék a gödörben.

Érzelmek vezettek abban, amit tettem, az életem egy szakaszát jelentő elkeseredettség, és nem az, hogy ilyen a belső tulajdonságom. Gyanítom, a skandináv államok polgárainak esetében a bűnelkövetés hasonló motivációkra vezethető vissza, nem egzisztenciális, hanem emocionális alapra. És _ezért_ nagyon alacsony a visszaesés. Mert ez az ember életében valóban csak botlás, nem életforma. Emiatt nincs, vagy csak ritkán valósul meg visszaesés ezekben a társadalmakban.

De itt, ebben az esetben teljesen másról beszélünk. Ehhez nem szabad egyként hozzáállni.

És éppen az _emberszeretetem_ az számomra, ami csupán időben mért büntetés kiszabására kényszerít, ennél sokkal többet kiérdemeltek esetében is.