Ha nagy hatalmú vezető lennél, milyen törvényeket hoznál?





Már a kérdés felvetése is provokatív, mert erősíti az emberekben a hatalom utáni vágyat és a mások testi, lelki leigázásának lehetőségét.
Nem kellenek törvények, mert ád egy, a törvények csak káoszt teremtenek, ád 2 erősíti a társadalmi különbségeket.
Ha a Teremtőt fogadjuk el a hatalom gyakorlójának, akkor egy adott ország népessége egy közös egyesség alapján tudják kialakítani a saját íratlan szabályaikat, amit közös akaratból, írás nélkül is betartanak a szokásjog alapján. Lásd Árpád korabeli hun-magyar közössége, melyre később építkezhetett a Szentkorona-tan és az Aranybulla is.
A fejlettnek mondott nyugati demokrácia a történelem során mindenkor és mindenhol önmagától megbukott, de a magyarok által létrehozott közösséget csak módszeres támadásokkal és aljas fondorlatokkal tudták csak a süllyesztőbe tenni, mert önmagától nem volt hajlandó behódolni, hiszen az ország teljes "vagyonleltára" a Nagy Boldogasszonynak, a Teremtőnek volt felkínálva és mint a nép, a teremtő országának tagjai nem tudta áruba bocsájtani azt. A magukat kiválasztottaknak mondott népség/faj nem tudta elviselni már akkoriban sem a tőke szabad áramlásának akadályoztatása miatti sokkot.
Mára olyan szintű káoszt teremtettek, amiből csak egy reset után lehetne talpra állni úgy, hogy az önkiválasztottak, ne tudjanak ismét kiválasztottak lenni és visszatérni a Szetkorona-tanhoz, mint a világ egyetlen, a természettel és emberrel közös szimbiózisban működő jogrendhez.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!