Mit csinálhatunk, ha nem akarja kifizetni a végkielégítést? (lent)
Ma édesanyámnak kezébe adta a főnöke a felmondást, azzal az indokkal, hogy a nem tudja fizetni tovább, mert évek óta veszteséges az üzlet (ruhaboltról van szó). Évek óta ez ment, hogy hol odaadta rendesen a fizetését, hol csak 1 hónap múlva, árufeltöltőként volt nyilvántartva, de eladóként dolgoztatta, stb, stb., szóval több minden volt a főnök rovásán.
A felmondás után közölte, hogy holnap már ne is menjen be, mert mentesíti a munka alól, és majd augusztus 10-én felhívja, és kifizeti a maradék szabadságot meg a felmondási időre járó pénzt (bár nem biztos, hogy egybe), de a végkielégítést majd csak hónapok múlva adja oda, részletekben..
Erre mondta azt anyám, hogy nem írja alá, hiszen nem is fizeti ki rendesen, erre a főnök közölte, hogy majd kipostázza neki a felmondást, és 10-én találkoznak, de a végkielégítést akkor sem kapja meg akkor.
Na már most a felmondásban is az szerepel, hogy a munkában töltött utolsó napot (júl. 31. ) követő 5 napon belül kifizeti az összes járandóságát, így alapvetően jogszabályba ütközik a dolog. Ráadásul mi garantálja, hogy odaadja? Mert korábban már anyám fejéhez vágta, hogy úgy sem adja oda neki a végkielégítést, mert egy csomó adóssága van az állam felé(ez igaz), és hogy majd évekig várhatunk a pénzre.
Azt tudom, hogy létezik olyan Bérgarancia Alap, amikor az állam megelőlegezi a munkáltatónak a pénzt, hogy kifizethesse belőle a munkavállalót, de anyám főnöke közölte, hogy ő nem hajlandó megigényelni, sem csődeljárást kezdeményezni...
Ilyen esetben mit lehet csinálni? Drága ügyvédre sajnos nincs pénzünk. 15 éves munkaviszonyról van szó, minimálbért kapott mindig.
Az nekünk milyen költséggel járna? Mert csak ketten vagyunk. Én még egyetemre járok, így nem tudok sajnos lényegesen beszállni a költségekbe.
4 havi végkielégítés járna neki, durván 270 ezer Ft + még az is, ha nem fogja neki kifizetni a felmondási időre járó bérét (mert a 60 napra járót sem biztos, hogy egyben odaadja).
Tehát össz-vissz kb. 400 ezer Ft-ról lenne szó.
Hát úgy mondott fel neki, hogy közölte, hogy holnaptól be ne tegye a lábát a boltba. És, hogy akkor a felmondást (tehát a júl. 31-es dátummal) kipostázza neki...
Bár én szívem szerint bemennék anyámmal holnap a üzletbe, és rákérdeznék, hogy hogy is van ez? De engem 2 éve kitiltott a főnök a boltból, mert szerinte én rosszat akarok. Történt ugyanis, hogy már akkor ki akarta rúgni, de ezt a felmondási idő végén közölte vele. Előtte 1 hónapig mindig hazaküldte,mondván nincsenek vevők, nincs munka, fizetni meg alig fizetett neki. Majd a végén a kezébe nyomta a felmondást, de olyan bődületes hülyeségek voltak benne, minthogy "2,33 hónapnyi" (szó szerint így volt leírva) végkielégítés jár neki, állítólag online kalkulátorral számolta ki a főnök.. Én meg mondtam, hogy ezt alá ne írja már.. Erre kizavarta a boltból, hogy már pedig többet be nem teszi a lábát. A sztori vége az lett, hogy visszavette pár napra rá, és mintha mi sem történt volna, napi 8 órában foglalkoztatta tovább. Csak én nem mehetek be, mert nem hagytam, hogy aprópénzzel szúrja ki a szemét.
Köszönöm a válaszokat! :)
Nem bírtam ki, ma bementem anyámmal. A főnök közölte, hogy 10-én csak a papírokat adja oda, a felmondási időre járó pénzt, pedig csak havi részletekben, a végkielégítést meg "majd valamikor". Erre mondtam, hogy hogy adhat ki a kezéből olyan papírt, amivel 31-től felmond neki, és biztosítja, hogy 5 napon belül kifizet mindent, ha nem teljesíti, erre a nő (mert egy 60-as nő a főnök) a képembe röhögött, hogy akkor pereljük be. Meg minket hibáztat, mert állítólag 500 ezres adóssága van az anyám után kötelezően fizetendő adó után (ami ugye munkáltatóként kötelessége), meg mondta, hogy akkor menjen el a felmondási idő alatt dolgozni, meg én is. Nyilván az ő hülyesége miatt hagyom abba az egyetemet..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!