Átvertek, megrendeltem egy szolgáltatást telefonban a munkaadó cégem nevében, amit nem lehet visszamondani. Van bármi mód, hogy elálljunk ettől a megrendeléstől?
Röviden a történet: egy nő felhívott egy tudakozó cégtől, hogy be vagyunk regisztrálva egy saját tudakozójukba, és fenn kívánjuk-e tartani a szerződésünket. Mondtam, hogy igen, persze, mondta, hogy 43 ezer forint lesz. Én hülye igent mondtam rá, azt hittem, hogy ezt tényleg minden évben megcsináljuk (meleg volt).
A helyzet az, hogy sose regisztráltunk ilyen tudakozóba, átbasztak ezzel. Sajnos erről nincs hangfelvétel. Utána megint hívott egy nő, amiről már készült hangfelvétel, és én ott igent mondtam a megrendelésre.
Kihozták a számlát, a főnököm azonban elhajtotta őket (pont nem voltam bent). Viszont most megint hívtak, hogy cégek közt telefon szerződés is érvényes (hivatkoztam az elállási jogra), tehát ezt nekünk ki kell fizetni. Attól tartok, hogy ezt már besz.ptam, és nincs kiút.
Valami ötlet?
Semmi.. sem kifizetni nem kell, sem komolyan venni.
Ezek abból élnek, hogy bepalizzák az embereket. Pattogni sokáig nem fognak, mert tudják, hogy nem legálisan tevékenykednek. Ha nagyon zaklatnak, mondod, hogy "fogyasztóvédelem", és rögtön le fognak állni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!