Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Lehet ezzel még kezdeni...

Lehet ezzel még kezdeni valamit? (lent kifejtve)

Figyelt kérdés

A bíróság elsőfokon 240 óra fizikai közmunkát, illetve 50ezer forintot szabott ki egy egyetemista ismerősömnek, a tárgyaláson megkérdezte a bíró, hogy szeretne-e fellebbezni, ő igennel válaszolt, mert diákhitelből tartja fenn magát és az ösztöndíjából (mivel a szülei nem tudják anyagilag támogatni) és ez neki sok lenne. A bíró azt mondta akkor tovább küldi másodfokra, onnan viszont azzal az indoklással utasították vissza a fellebbezését, hogy nem indokolta meg, hogy miért fellebbez az ítélet ellen.

Mit tudna most tenni?

Ráadásul fizikai közmunkára nem mehet, mert szív elégtelenségben szenved. (és ezt is elmondta a bíróságon, mialatt folyt a tárgyalás, és orvosi leleteket is bemutatott)



2015. máj. 28. 14:07
 1/3 anonim ***** válasza:
A fellebbezést bár az ítélet után rögtön kell bejelenteni, tartalmilag azonban a megjelölt időn belül írásban is be kell nyújtani az indoklást, ez esetben a szívelégtelenséget. Nem az a fellebbezés, hogy igen, fellebbezek, hanem egy tartalmi ellenérv. Így találhattak volna neki pl. szociális munkát, ha már a gereblyézés túl nehéz. Eseteg hivatkozhatna formai hibára, hiszen senki sem jogász, hogy tudja mit kéne tennie, mert ha nem fektették írásba a baját, akkor a bíró akár el is sikolhatott felette.
2015. máj. 28. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
De erről nem kellene a bírónak tájékoztatnia az embert?
2015. máj. 28. 17:33
 3/3 anonim ***** válasza:
Kizárt dolog, indokolás hiánya miatt nem utasíthatják el a fellebbezést. A jogerős ítélet ellen ilyen alapon jogorvoslati lehetőség sincs. Viszont a közérdekű munka megkezdése előtt kötelező beszerezni a foglalkozás-egészségügyi véleményt, ha az az előírt munkára alkalmatlannak talál, akkor megúsztad.
2015. máj. 28. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!