Ilyen cselekmény után feljelenthet sikeresen a támadó?
A kérdés csak elméleti!
Szóval egy éjszaka elkap valaki, kést szorít a torkunkhoz, mi pedig önvédelem céljából megsebesítjük őt, például kinyomjuk egy vagy mind2 szemét, ezáltal magvakul a támadó.
Ilyen eset után a támadó tehet feljelentést?
És ha megteszi, és nyer, akkor nekünk élete végig fizetni kell x összeget, mert nem tudja ezek után végezni a munkáját?
(A kérdés úgy merült fel hogy hallottam hogy valaki talán amerikában betört valakihez, és a ház tulajdonosa fegyverrel elkergette a betörőt, a betörő pedig beperelte, nyert és végül a ház tulajdonosát bírságolták meg mert nem volt engedélye)
Btk 21. § Nem büntetendő annak a cselekménye, aki a saját, illetve a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzése céljából telepített, az élet kioltására nem alkalmas védelmi eszközzel a jogtalan támadónak sérelmet okoz, feltéve, hogy a védekező mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az általa telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet.
22. § (1) Nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
(2) A jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására is irányult volna, ha
a) azt személy ellen
aa) éjjel,
ab) fegyveresen,
ac) felfegyverkezve vagy
ad) csoportosan
követik el,
b) az a lakásba
ba) éjjel,
bb) fegyveresen,
bc) felfegyverkezve vagy
bd) csoportosan
történő jogtalan behatolás, vagy
c) az a lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen történő jogtalan behatolás.
(3) Nem büntethető, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl.
(4) A megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől.
Tehát a fentiek alapján feljelenthet, de nem fog nyerni, mert ez jogos védelemnek számít. Őt varrják be fegyveres rablás kísérlete vagy gyilkossági kísérlet miatt
Értem.
És tegyük fel, ha a torkomhoz szorított kést megpróbálnám kitekerni a kezéből, és mondjuk véletlen az ő nyakát találná el, meg is halna, ilyenkor mi a helyzet?
Engem felelősségre vonnának?
"mi pedig önvédelem céljából megsebesítjük őt, például kinyomjuk egy vagy mind2 szemét, ezáltal magvakul a támadó"
Tündérke!
Önvédelem céljából nem tudod kinyomni senkinek a szemét. Nézz már utána a jogos önvédelem fogalmának!
"végül a ház tulajdonosát bírságolták meg mert nem volt engedélye"
Vagyis az engedély hiánya miatt ítélték el, nem azért, mert fenyegette a betörőt.
Ha felfegyverkezve támadtak rád, (késtől a lőfegyverig bármi) akkor onnantól kezdve rád nem vonatkozik az arányos védelem. Akár meg is ölheted. Eljárás így is - úgy is fog ellened indulni, viszont felmentenek.
Egyébként önvédelembe bőven belefér hogy kinyomod a szemét. (önvédelmi oktatásokon és néhány harcművészetben is benne van a szem nyomása) Egy igen érzékeny pontja az embernek, viszonylag kis erőkifejtéssel nagy kárt lehet benne tenni. tehát nem hülyeség arra menni.
Ha megtámadnak, védekezhetsz és védekezz is, ha tudsz.
Aztán az, hogy ki mit bizonyít a bíróságon, már más kérdés. De ha bizonyítható a jogos védelem, akkor a "szemtelen" erőszakoló börtönt kap, te meg semmit.
Amúgy szem nélkül hogy azonosít? :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!