Hány év börtönre számíthat az a mocskos szemét (nagykorú), aki több éven keresztül molesztál 2 bőven kiskorú gyermeket?
Mit jelent a "bőven kiskorú"? És pontosan mit jelent molesztált?
Ezek nélkül sajnos nem lehet válaszolni a kérdésre, mert a tényállást ezek alapján lehet elhatárolni.
Megjegyzem, ezek ismeretében is csak tól-ig lehet meghatározni a büntetés tartamát, tekintettel arra, hogy az ítéleteket meghatározó (súlyosító, illetve enyhítő) körülményeinek felsorolása rendszerint több oldal terjedelmű - ezek felderítése a büntetőeljárás egyik célja.
Hát ez egy elég izmos bűnhalmazatnak tűnik, de arra még mindig nem válaszoltál, hogy mit csinált velük pontosan.
A szavaidból azt feltételezem ("fotókat IS csinált"), hogy a fotózáson kívül valamilyen szexuális cselekmény is megvalósításra került.
Ebben az esetben - bár az általad megosztott infó iszonyú kevés - a dolog nagyjából így nézhet ki:
- Egyszer egy kétrendbeli, folytatólagosan elkövetett gyermekpornográfia bűntette. Feltételezve, hogy a gyerekek a felügyeletére voltak bízva (minősített eset), illetve, hogy a képekkel nem kereskedett, 2-8 év.
Ezen kívül - feltételezve, hogy a gyerekeket a szexuális cselekményre rávette, és nem kényszerítette:
- Van egyszer a 9 éves gyermek sérelmére egy folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette. 5-10 év.
- A nagyobbik sérelmére folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntette, minősített eset, 2-8 év.
Aztán mivel a gyerekek időközben nagyobbak lettek, így folytatódik a sor:
- Mikor a kisebbik betöltötte a 12-t, az onnantól az ő sérelmére is folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntettének minősített esete valósult meg, 2-8 év.
- Mikor a kisebbik a 14-et is betöltötte, a szexuális visszaélés (4) bekezdése szerinti, 3 évig terjedően büntethető bűntettet követte el folytatólagosan.
- Amikor a nagyobbik elmúlt 14, vele szemben szintén.
Na, most feltételezve, hogy ez így volt, hogy más bűncselekmény nem valósult meg, és hogy az elkövető elmeállapota a büntethetőséget nem zárja ki, a halmazati büntetés szabályai szerint kell kiszabni a büntetést.
Ez - ha jól gondolom - itt 15 évig terjed.
Tekintve, hogy a folytatólagosság elég sok alkalmat jelenthet (?), az a gyanúm, hogy a 15 év meg is lesz, fegyházban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!