Megteheti ezt egy kidobó?
Január 28-án a JATE-ban ünnepeltük a barátaimmal, hogy vége a vizsgaidőszaknak. A party eléggé silány volt, de ez most nem számít.
A lényeg, hogy táncolgattunk, amikor érzem, hogy valaki lökdös hátulról. Megfordultam, mondtam, hogy légyszíves ne lökdöss, láttam, hogy a srác totál off, de reméltem, hogy felfogja a dolgot, megfordultam, táncoltunk tovább. A srác még mindig lökdösött, odáig fajult a helyzet, hogy a táncra már nem tudtam koncentrálni, csak arra, hogy ne lökjön rá a srác az előttem táncoló emberekre. Ekkor megint megfordultam, közöltem, hogy kértem már, hogy ne lökdöss b@zmeg, nem tudom, hogy miért kell ezt csinálni, majd megint visszafordultam. A srác eztuán is löködött, megint megfordultam és mondtam neki, hogy nem tudom, hogy mekkora suttyó ember az ilyen, aki nem hagyja a másiknak, hogy jólérezze magát, erre ő: én itt kidobó vagyok, szóval ne szójjá' be, mert nekem bármit szabad. Mondom a csávó nem volt túl józan, én meg nem voltam túl részeg. Mondom leszarom, hogy kidobó vagy, pls ne lökdöss, erre megfogta, kicsavarta a kezem, és kivezetett a klubból. Ez volt életem legmegalázóbb élménye, és semmit nem tettem, ami a klub szabályzatába ütközött volna. A csávón nem volt JATE-s poló, de egy másik kidobó, aki a ruhákat adta ki, és látszott, hogy ismerte ezt a srácot, már viselt JATE-s polót.
A kérdésem, hogy mit csináljak, mert beszéltem ügyvéd ismerősökkel, akik mondták, hogy indíthatok eljárást ellene, a videófelvételek bizonyítékként szolgálhatnak, hogy ténylegesen minden úgy történt, ahogyan leírtam, és, hogy a testi sértés és a személyi szabadság korlátozása megtörtént. Egyébként kérdeztem, hogy milyen alapon vezet ki, melyik pontját sértettem meg a házirendnek, de nem válaszolt.
Nem akarom annyiban hagyni, mert, ha hagyom, ahhor lehet, hogy egyre inkább kisistennek hiszik magukat és egyre többet megengednek magukat. Tudom, hogy erről a JATE vezetői is tehetnek, mert ők adtak nekik ekkora hatalmat, mert Pl: SZOTE-ban, és egyéb klubokban ilyen sosem fordult elő.
Egy biztos, én soha többé nem megyek be a JATE-ba és mindenkinek csak a klub rossz hírét fogom kelteni, ahol ez megtörténhet. De sajnos, aki bemegy, azokkal ez újra megtörténhet, ezért gondoltam arra, hogy egy jogi eljárás talán elrettenthetné őket, de félek, hogy utána atrocitások érnének, stb.
Hát ez elég bunkó dolog volt a kidobó részéről. A tulaj helyében elgondolkodnék a további alkalmazásán, mert elüldözi a vendégeket.
Na de testi sértés? személyi szabadság korlátozása? A pofád befért az ajtón, amikor hazamentél? XD
Szegény kidobósnak ezeket hivatalból el kell követnie néha-néha, ha valaki tényleg rosszalkodik. Kemény szakma lehet, esténként össze lehet szedni vele 3-5 évet.
Mellesleg a hatalmas sérülésedről ugye kértél orvosi látleletet, amikor ellátták a kórházban?
[Mellékesen: Nyáron, egy zenei fesztiválon, ha valaki rosszalkodott, igen gyorsan azt vette észre, hogy 4-5 biztonsági izomból üti, mint egy boxzsákot.]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!