Ha én edzésen/meccsen valakinek olyan sérülést okozok, ami 8 napon túl gyógyul (pl amerikai fociban felöklelem, és úgy esek rá, hogy elszakad a térdszalagja), akkor azért engem felelősségre vonhatnak?
Ha ez hivatalosan volt, vagyis hivatásos sportolók vagytok, és ez a meccs hivatalos volt, akkor elvileg nem.
A focisták is amikor felrúgják egymást, nem megy börtönbe senki, nem lenne aki focizna.
Ha hivatalos volt,akkor sport sérülés.
Ha nem volt hivatalos, akkor baj lehet belőle.
Köszi.
Az hivatalosnak számít, hogy mindkét ember egy-egy egyesületben játszik, és ezek egy meccs keretében megmérkőznek egymással, ahol a sérülés történt? Gondolom igen.
Nem:) büntethetőséget kizáró ok, csak nem a Büntető Törvénykönyvben található, hanem a bírói gyakorlat dolgozta ki, a sértett beleegyezésének hívják. Amikor a két csapat a pályára lép, a játékosok elfogadják a szabályokat és ezzel a sérülés lehetőségét.
Fontos, hogy a sérülésnek a játék keretei között kell maradnia, tehát, ha az elkövető kifejezetten azért, azzal a szándékkal megy neki a másiknak, hogy 8 napon túl gyógyuló sérülést okozzon neki, tehát nem a játék céljából (pl. hogy megszerezze a labdát), akkor büntethető. Ez bizonyítási kérdés, nyilván nehezen bizonyítható.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!