Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Kihez forduljunk ha az egyik...

Kihez forduljunk ha az egyik tanár fizikailag bántalmazott több diákot az osztályban?

Figyelt kérdés
Üdv! Az a helyzet, hogy az egyik készségtárgyat tanító tanár ma 3 gyereket is bántalmazott fizikailag. Az egyiknek a fülét húzkodta, a másiknak a fejére ütött, a harmadiknak a haját húzta meg. Nem lett belőle semmi komoly, nem látszódik sérülés, tehát orvosi lelet nem lenne, de akkor is megtörtént és mindenki látta az osztályban. Azért tette mert a kiskedvenc diákja összeveszett a már említett három diákkal és ennek hangoskodás lett a vége az órán és ezt a három gyereket így bűntette. Az egyik ezért felemelte a hangját, hogy mit húzkodja az ő fülét (a magyarázat az volt, hogy ha a diák mer hangoskodni az órán, akkor ő is meg meri tenni, hogy így fegyelmez.) A gyerek akinek a fülét húzkodták az kiment az óráról a tanár utasítására. Ezután elkezdte ecsetelni, hogy azért tart itt ez a ..... ország mert ilyen idiótákkal van tele mint mi és a szüleink. (Nem is ismeri a szüleinket, azt se tudja melyik mit dolgozik vagy élnek e egyáltalán.) Majd megfenyegetett, hogy mindenkit megbuktat. Volt olyan, hogy hideg volt a teremben és azt mondta az egyik diáknak, hogy vegye le a kabátját erre a diák nem vette le mert azt mondta ő fázik, erre felküldte az igazgatóhoz. Szóval kihez forduljon az osztály? Pár ember kivételével mindenki tanuskodna. (Azok a pár emberek a kiskedvencek, spiclik.) 9. osztály.

2014. jan. 27. 23:41
1 2 3 4
 11/33 anonim ***** válasza:
44%

Pofám leszakad.

"Az a baj a körmössel és a többi testi fenyítéssel, hogy a tanár ezzel vissza tud élni" Ti meg azzal éltek vissza, hogyha állatmódjára viselkedtek, és a tanár ilyen hihetetlen komoly agresszív cselekedetekkel bántalmaz titeket, akkor már mehettek sírni ríni anyuhoz apuhoz, gyk-ra, igazgatóhoz.

"Az egyik ezért felemelte a hangját, hogy mit húzkodja az ő fülét" És a hülyegyerek még itt se veszi észre magát, még itt is csak a pofája jár, hogy mit húzogatja a fülét:D

2014. jan. 28. 03:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/33 anonim ***** válasza:
58%
Ilyet esetben fentebb írták mihez van joga... ebben nincs benn az hogy kezet emelhet a diákra.
2014. jan. 28. 05:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/33 anonim ***** válasza:
26%
Senkihez. Ráfér néha a kölökre egykét füles.
2014. jan. 28. 06:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/33 anonim ***** válasza:
18%

"Igen a kötelesség is fontos, de ha valaki nem marad csöndben stb. a tanár akkor sem ütheti meg! "


Ne viccelj már gyermekem. Ha én lennék a tanár kapnál olyan füleseket, hogy azt hinnéd leszakadt a fejed és keresni kezdenéd a pad alatt.

2014. jan. 28. 06:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/33 anonim ***** válasza:
51%

Jól tette a tanár hogy gatyába rázott titeket, a tanulás az nem arról szól hogy azzal kell eltölteni a tanárnak az órát hogy fegyelmezze azokat a gyerekeket akik nem képesek 45 percig megülni a seggükön úgy hogy nezavarják a többiek munkáját.

Ha az én gyerekem azért kapna egy fülest a tanárától mert zavarta a többiek munkáját akkor is azt mondanám hogy jóltette a tanár.

2014. jan. 28. 06:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/33 anonim ***** válasza:
49%

Én az ablakon vágnám ki az olyan taknyokat mint te és hasonszőrű társaid T.kérdező! Bezzeg amikor valami gyökér nekimegy a tanárának,megüti,szidalmazza az ugye mekkora flass szerinted? Elárulom neked amikor én diák voltam és kaptam 1 fülest a tanártól el sem mertem árulni otthon mert jött volna a következő, mert hogy viselkedtem az iskolában.

Nagyon el vagytok tévedve hogy kinek mit is kell(kellene) tenni az iskolában. De hidd el ott lesz nemsokára a nagybetűs élet az majd megtanít(a saját károdon).

Szóval mint írták fizetés emelést és igazgatói dícséretet a tanárnak(+ egy darab tetőlécet is).

2014. jan. 28. 07:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/33 Andizsuzsi ***** válasza:
79%

"Kizavarhatja az óráról, adhat neki órai munka egyest, megbuktathatja"


Nem, még ezeket sem teheti meg. Valóban, a diákoknak vannak kötelezettségei, de ez nem jelenti azt, hogy ha ezt elmulasztja, akkor a tanárnak van joga fizikai bántalmazással élni. Nem tudom a kedves válaszadók mit szólnának, ha a főnökük, ha valami nem tetszik neki, odamenne és meghuzigálná a hajukat vagy a fülüket. Vannak olyan pedagógusok, akik képtelenek a diákokkal olyan kapcsolatot kialakítani, ami eleve kizárja azt, hogy a diák rendetlenkedjen az órán. Egy tanárnak elsősorban tiszteletet és nem félelmet kell kivívnia magának. Persze a gyereknek meg viselkednie kell az órán.

2014. jan. 28. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/33 anonim ***** válasza:
45%
"Nem tudom a kedves válaszadók mit szólnának, ha a főnökük, ha valami nem tetszik neki, odamenne és meghuzigálná a hajukat vagy a fülüket" Főnök-beosztott viszony teljesen más. Ha nem csinálom azt, amit a főnököm mond, tiszteletlen vagyok vele, kirúg. Ennyi. Munkahelyen a normális viselkedés, (amit a kedves kérdező, és társai nem sűrűn tanúsítanak,) alapvető elvárás.
2014. jan. 28. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/33 Andizsuzsi ***** válasza:
83%

"Ha nem csinálom azt, amit a főnököm mond, tiszteletlen vagyok vele, kirúg. Ennyi."


Pontosan erről van szó. A szabályok az iskolában is megvannak, azok is, amik a nem megfelelő viselkedést hivatottak bűntetni. És ahogy a fenti válaszokból kitűnnek, rendetlen gyerekek akkor is voltak, amikor a tanár még üthetett. Tehát az sem volt megoldás. Amikor egy tanár eljut odáig, hogy ütnie kell, kiküldeni a gyereket az óráról, felküldeni az igazgatóhoz, akkor gyakorlatilag beismerte, hogy mint pedagógus csődöt mondott. Nekem a kérdés alapján nem az jött le, hogy ez egy alapvetően renitens osztály lenne, nem történt égbekiáltó rendetlenség, egyszerűen a pedagógus nem állt a helyzet magaslatán.

2014. jan. 28. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/33 menta34 ***** válasza:
73%

Igazgató vagy helyettes. Nem kell a hiszti és a jogaitok emlegetése, egyszerűen közölöd, hogy:


"szeretnék panaszt tenni Gipsz Jakab tanár úrra, mert 9/a énekóráján meghúzta a hajam/fülem/stb."

Ennyi, köszönöm, csókolom.


Amúgy szomorú amilyenek vagytok ti mostani diákok, 20 éve a legdurvább gyerek se csinált olyanokat amik most átlagosak.

2014. jan. 28. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!