Mit tehet legálisan egy ember ha megtámadják az utcán vagy bárhol?
elvileg önvédelem célján a sokkolót, gázsprét és a viperát (utsóba nem vagyok full biztos) használhatod.
Kést semmi esetre sem, mert az nem is lehet nálad közterületen.
De vigyázni kell, mert van hogy fordítva sül el a dolog:
megtámadnak, te meg agyba-főbe vered, szúrod őket.
FEljelentenek, hogy maradandó testi károsodást szenvedtek miattad, és te húzod a rövidebbet.
Volt már sajna ilyenre példa.
késsel nem, mert az emberi élet kioltására alkalmas.
Viperával sem, mert annak már a viselése is tiltott (kés lehet nálad azt hiszem 8centis pengehosszig, de lehet, hogy ez 10centi), és szintén amúgy igen súlyos, akár halálos sérüléseket is okozhat, főleg ha jó kezdő módjára izomból suhogtatod.
gázfegyvert viselhetsz utcán, de csak rejtve (tehát nem sem sheriffeset kívül logó övtáskával sem FBI ügynököset öltöny alatt jól láthatóan dudorodó honaljtáskával, hanem valami diszkrét módon ruha alatt). Ha szükséges, akkor használhatod is.
Sokkoló úgy dereng, hogy legális, de ha szerencséd van, akkor majd jön valami hozzáértő, és majd mond konkrétumot.
A legbiztosabb mindig a futás. Ha erre kevés a lehetőség, akkor gázpisztoly, nem kell vele pontosan célozni, és annyi időt bőven adhat, hogy el tudj menekülni.
Ha nagyon arra készülsz, hogy meg fognak támadni, akkor menj el valami önvédelmi tanfolyamra, azt ott majd úgy is elmesélik, hogy milyen helyzetből milyen technikákkal tudsz a leggyorsabban egérutat nyerni (na ja, az összes önvédelmi cucc alaptétele, hogy ha fegyvert látsz, inkább fuss, ebből is látható, hogy a Rambozás nem szokott túl jó ötlet lenni)
A túlélési szabályok között elsősorban az szerepel, hogy :
- kerüld el jó messze azokat a helyeket, ahol megtámadhatnak...
- kerüld ki a konfliktus-helyzeteket...
- ne járkálj éjszaka az utcán, kerüld el a kihalt utcákat...
- sötétedés után ne menj át parkokon, fás-bokros területeken...
- ne viselj magadon az utcán értékes arany tárgyakat, drága karórát, feltűnően drága holmikat, újonnan vásárolt cuccokat csomagold be, ne lássa senki, mit viszel...
- ha mégis megtámadnak : azonnal add át a pénztárcád, értékeidet, ne ellenkezz!...
- ha megtámadnak, akkor az életedet kockáztatod, ha előkapsz fegyvert vagy fegyvernek látszó tárgyat (lehet, egyébként nem bántottak volna, de emiatt akár agyon is lőhetnek!)...
- ne nézz a támadód szemébe, mert ez felidegesíti és ezért fog bántani!!!
Nem tudom, te hol élsz és hány éves vagy, de én már 50 éve élek Bp-en, mellesleg bejártam a fél világot, de még soha nem támadtak meg... Nincs se gázpisztolyom, se viperám, se bokszerem, még csak futnom sem kellett eddig soha!!!...
A legegyszerűbb és leghasznosabb a futás.
Hiába ajánlják sokan a kést, egyéb pengéket, én kifejezetten ellenzem, mert sosem biztos, mennyire képzett a másik, és mi történik, ki sérül meg, ha megcsúszik a penge, rosszul mozdul valamelyik fél. Aikidóban van tantós, azaz fakéses gyakorlat, és elborzasztó, hogy mennyire védtelenek vagyunk, még akkor is, ha nagyjából tudjuk, hogyan kell kezelni egy ilyen helyzetet.
Sajnos a többi önvédelmi módszerről nem tudok sokat, ennyit segíthetek csak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!