Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Ha munkaügyi kp kiközvetít...

Ha munkaügyi kp kiközvetít egy céghez, de én nem szeretnék ott dolgozni, akkor mit lehet tenni?

Figyelt kérdés

Van egy szakmám, amit ált. isk.8. után elvégeztem, de már szakmunkás koromban sem érdekelt, nem szerettem. Soha nem is dolgoztam benne (tavaly 2X5 napot csupán kipróbálás céljából, de még inkább nem tetszett, ráadásul most már a hátam/derekam is fájt tőle).

Na szóval már kértem a munkaügyi kp-ot, hogy töröljék ezt a végzettségemet a nyilvántartásukból, de mégse tették meg (valami olyasmit mondott az illető, hogy nem lehet törölni, ami számomra elég furcsa!) Tehát ha a cég, akihez küldenek nem igazán rendes és nem írja rá a papírra, hogy nem megfelelt stb, akkor mit tehetek?


Ugye onnantól kezdve indul egy szabályos munkaviszony, amire már a felmondás szabályai érvényesek. Tehát ha jól tudom próbaidő alatt bármelyik fél felmondhat indoklás nélkül?

Magyarul én nem mondhatok közvetlenül nemet a munkaügyi kp-nak, mert akkor szankciók vannak, de ha a kiközvetített cégnél már munkaviszonyban hány nap után mondhatok fel? Akár 1 nap után is?


Van egy sokkal jobb végzettségem is(!)+ nyelvvizsga, amiben szívesen dolgoznék, de sajnos nagyon kevés ilyen cég van itt a környékünkön, aki ezzel foglalkozik, ha meg mégis akadna ilyen álláslehetőség, akkor a rokon/barát/ismerős kapja meg az állást.



2013. okt. 27. 18:03
 1/9 fospuska ***** válasza:
Közlöd velük a másik, magasabb végzettségedhez járó bérigényed. :)
2013. okt. 27. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Vagy olyan feltételeket kötsz ki amelyet nem fogadnak el, vagy megkéred őket írják úgy a papírt hogy nem feleltél meg. Ennyi.
2013. okt. 27. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
Nem kell ehhez magasabb végzettség. Szerződéskötéskor 8 általánossal is bejelenthetsz havi 2 milliós bérigényt, ugyanis ez sehol sincs szabályozva, semmi sem tiltja és úgysem fogják elfogadni, ha meg mégis akkor megéri elvállalni az állást.
2013. okt. 27. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 Salx Narval ***** válasza:
Nézd, ha normálisan megmondod a cégvezetőnek, hogy mi a helyzet, elmondod, hogy nem értesz az adott szakmához, sohasem csináltad és nem is akarod, csak lehetőség híján ezt tanultad, bizonyára nem fog ragaszkodni hozzád. Nekik is érdekük, hogy jó szakembert találjanak a kívánt területre, nem fognak veled szarakodni, ha normálisan és nyíltan beszélsz. A pénzel nem nagyon tudsz manipulálni, mert azt hiszem meg van határozva, hogy mennyi az a minimum bér, amit nem utasíthatsz vissza, sajna pontosan nem tudom, hogyan számolják.
2013. okt. 28. 05:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
Ez nem jó, amit az előttem lévők mondanak. Mert a cég felajánl egy bért, és ha te többet akarsz, és azt nem fogadod el, akkor törölnek szankciósan a nyilvántartásból. Nyilván ha elhelyezkedsz, utána jogodban áll felmondani is. De mondjuk ha ellátást még kapsz, akkor elképzelhető, hogy a visszaregisztrálás után már nem fogod kapni, mivel akkor is fel kell mutatni 360 napot. Egyébként meg a véleményem, hogy nem kellene válogatni, hanem örülni kellene, ha találsz munkát...
2013. okt. 28. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 turicsaba válasza:
Sziasztok én is kaptam levelet a munkaügytől munka lehetöséget köteles vagyok vállani vagy mi lesz?
2017. dec. 29. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 turicsaba válasza:
5 éve ott dogozok egy acégnél és most jut a eszükbe
2017. dec. 29. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim válasza:
Nekem nemrég küldtek állásos tájékoztatón részvételt a munkaügyibe sajnos meg kell jelennem, de utána húzok a sunyiba :D Ha meg berángatnának engem is céghez külön interjúra direkt úgy fogom intézni, hogy ne alkalmazzanak egyáltalán, mert csak néhány hónapig kell az álláskeresői státusz egy bizonyos kedvezmény miatt, aztán lépek oda ahová mennem kell kb ennyi a történet, nevetséges az egész ráadásul ilyen retek munkák szoktak lenni általában amit az emberre akarnak sózni, de fogadja el a déli szél :)
2018. márc. 29. 01:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 szántóvető ***** válasza:
megmondod nekik hogy nem akarsz ott dolgozni és kész.2 lehetőség van,akarnak alkalmazni vagy nem:előbbi esetben kitörsz néhány ablakot majd közlöd hogy ez csak a kezdet,a cég autóival fogod folytatni holnap.bár kétlem hogy erre sor kerülne mert hát ki alkalmazna olyan személyt aki nem akar ott dolgozni.
2018. márc. 29. 08:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!