Jó lenne, ha magyarországon is pl törvénybeütköző lenne, ha mondjuk 16 év alattival nem jöhet össze 16 év feletti?
Más szerint meg az lenne a jó, hogy ha mindenki vért izzadna az érettségiért, meg a matek kettesért.
Elvégre nehogy már kibabráljanak azzal, aki kevésbé tehetségesnek születik.
Azt hiszem, most, hogy kiderült, hogy milyen indíttatásból írtad a kérdést, így már teljesen komolytalanná vált ez az egész.
A gondolkodásod alapján meg lehet, hogy a matekot tudod, de intelligens egy cseppet sem vagy.
És neked attól miért lenne jobb, ha más sem csinálhatná? Ha neked a tanulás megy akkor tanulj, aztán majd keresel ötször annyit mint mások. Akkor majd biztos lesz aki szétteszi a lábát neked. De ha mindenki olyan gyökér lenne, mint te, akkor majd azt mondanák, hogy ne lehessen ötször annyit keresni mint másoknak, mert blablabla. Akkor persze biztos védenéd a kis seggecskédet. Szóval ne szabályozzunk már szét mindent, meg ne irigyeljük már más kis boldogságát. Így is béna már ez az ország, és az ilyenek meg még nehezítenék a másik dolgát...
Annak meg semmi köze ehhez az egészhez hogy más hogyan szidja a sulit. És azt sem jelenti ez, hogy őt nem oltanám le, mert iskolára szükség van. Bár a véleményem az, hogy teljesen rossz az oktatási rendszer.
És ezt miért kéne észre venni a lányoknak?
Te nem a jó csajokra buknál? Neked nem azok tetszenek akik genetikailag jobbak? Szóval magadba is nézz már egy kicsit. Ettől nem azt jelenti, hogy nem lehet barátnőd, de amíg ilyen a viselkedésed, addig nem is csodálkozom hogy nincs. Ne tedd magasra a lécet, hogyha neked nem a külső a lényeg. Ha meg igen, akkor meg fogadd el, hogy a lányoknak is. Amúgy meg nem mindenki csinálja 14 évesen, szóval ...
És lehet hogy vannak nem épp a legértelmesebb emberi lények, akik telenyomatják terhes vagyok-e szintű kérdésekkel az oldalt, de az meg az ő problémájuk. Persze sajnos ha tényleg terhes, akkor a gyereké is. De épp elég lenne ilyenkor megbüntetni a kedves felelőtlen feleket. De emiatt nem kell mindenkivel kib@*zni, mert vannak értelmes emberek is.
És ahogy leírták, tényleg lehet hogy megy neked a matek meg a fizika, de az intelligenciád szerintem "kicsit" elmaradt ezek mellett...
Mindenki használja ki azt, amit tud. Valakinek ezzel van nehézsége, valakinek azzal. Valakinek ez nem megy az életben, valakinek az. És valakinek ez megy könnyebben valakinek az. Ne irigykedjünk már a másikra, hanem segítsük egymást.
A faj fenntartásába már bele sem akarok menni...
"csak valahogy a strébereket összekötik az életképtelenséggel..."
Vessük csak össze az egyik elüzü mondatoddal!
"Akkor én is had nyavalyogjak már, hogy nem születtem szépnek, és szét kell hajtanom magam, hogy egyáltalán valaki széttegye a lábát."
Nem mi mondjuk. Te magad mondtad, hogy jaj milyen szerencsétlen vagy, hogy nem lehet olyan külsőd, mint másoknak. Nem mi mondtuk, hanem te.
Szóval ne gyere azzal, hogy "az emberek" bélyegeznek meg, hogy csak mert jól tanulsz, ronda vagy. Ha nem lennél az, akkor most nem itt siránkoznál.
Egyébként annyira okos sem vagy. Kigyűjtsem a kérdésedben szereplő helyesírási hibákat? A magas lóról meg szállj le szépen!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!