Felajánlotta egy ismerősöm, hogy segít felújítani erősen leamortizálódott vidéki házamat, cserébe tulajdonjogot kér. Haszonélvezet gyanánt mi a kicsi gyermekeimmel (2 lány) addig élünk benne, amíg akarunk. Létezik ilyen egyáltalán?
Eszedbe ne jusson ebbe belemenni! Még akkor sem, ha a haszonélvezet erősebb a tulajdonjognál, de ez arra vonatkozik, hogy oké, kitenni nem tudna titeket, de a vagyonotokat elveszítenétek!
Ez gyakorlatilag azt jelenteni, hogy ajándékozd neki a házat, és ő cserébe haszonélvezetet enged. Ráadásul nem azt mondta, hogy akkor ő majd felújítja, ha már az övé, hanem, hogy "segít" felújítani?
Észvesztő!
Ha érdekel az üzlet, akkor csak komoly ügyvédi segítséggel menj bele. Szerződésben legyen kikötve, hogy pontosan mekkora összeget kell legalább rászánnia, és hogy milyen állapotba kell kerülni a háznak. Legyen kikötés arra, hogy ha nem sikerül a feltételeket teljesítenie, akkor csak egy bizonyos %-ú tulajdonrészt kap, amelyet ebben az esetben 5 éven belül egy összegben fizetve vissza vásárolhatsz.
Ez ilyen esetben neked akár jó üzlet is lehet: jelenleg a házad értéke szinte semmi, viszont így legalább egy felújított házban lakhatnál életed végéig, viszont a gyermekeid nem örökölhetnék azt. A 2 kislányodnak biztosan nem fog haszonélvezeti jogot adni, hiszen ők később fognak meghalni várhatólag, mint Ő. Én a szerződésben azt is kikötném, hogy amennyiben 10 éven belül meghalsz, a lányaid öröklik a ház tulajdonjogát. Hiszen, akkor még esetleg szükségük lehet rá, hogy ott lakjanak. Természetesen ebben az esetben életbiztosítást kell kötnöd magadra, úgy, hogy a kedvezményezett az ismerősöd legyen, hiszen valamivel kárpótolnod kell a kockázatát.
Az ismerősöd számára azért jó, mert kb. 10-30 év múlva övé lesz a ház, és az akkor várható ár kb. 5-10%-áért jut hozzá most a házhoz. Ha jelenleg rá tudja áldozni ezt a pénzt, akkor jól jár.
Amíg nem kötsz szerződést, addig a (tulajdon)jogaid korlátlanok. E témában jó szerződést kötni nem lehet, mert a két félnek alapvetően mások az érdekei. Az egyik előbb utóbb érvényesíti a magáét. Nem te leszel az egyik. A legtöbb, amibe belemennék, hogy meghatározott rész kikötött időtartamú rendbehozásáért cserébe szintén határozott időtartamú részjogok illessék meg (az ingatlan jól körülhatárolt hasznosítása, hogy a befektetett pénzét az illő kamatokkal visszanyerje). De vagyoni jogok semmiképp, még megosztva se! Az a kiforgatás kezdete. Nem lesz erőd védekezni. Ha valamilyen engedmény határozott időre szól, utána hatóságilag eltávolítható (az életedet így is megkeserítheti).
És semmiképp se fogadd el az ő ügyvédjét. Nem a te érdekeidet fogja képviselni (magyarul, szakszerűen ver át).
Ennél jobb a visszafizethető kis összegű kölcsönök sora (a következő akkor, ha az előzőt visszafizetted, törölték), amelyből szakember elvégzi a halaszthatatlan javításokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!