Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Amikor egy "holokauszt túlélőr...

Amikor egy "holokauszt túlélőről" kiderül, hogy nem is járt ott, és hazudott, őt előveszik holokauszttagadásért, és megbüntetik?

Figyelt kérdés

Ugye a holokauszt tagadás törvényének az a lényege, hogy a hivatalosan elfogadott adatokat, és történeteket nem szabad megmásítani, letagadni. Néha kiderül 1-1 "túlélőről", hogy még csak közelében sem járt a táboroknak, nemrég is olvastam valakiről, aki előadásokat tartott, könyvet írt, és utólag kiderült, nem járt egy táborban sem. Ugyanígy, mikor valaki ellen vallanak, hogy ott volt, bántalmazta őket, és kiderül, hogy ellentmondás van, mivel például ő nem is lehetett volna ott, akkor ellenük is eljárás folyik?

Mikor kicsi voltam, azt tanították, hogy emberbőrből készült lámpát használtak a nácik. azt vallották emberek, hogy látták ahogy lenyúzták a bőrt, és tényként állították, hogy az emberbőr, aztán mikor más is hozzáférhetett, kiderült hogy köze sincs az emberbőrhöz.


Szóval kérdésem, az is holokauszttagadás, amikor valaki túlélőnek állítja be magát, vagy eltúlozza a történeteket, és olyat állít, ami nem történt meg, vagy csak az, amikor valaki ellenük próbál bizonyítani?



2013. máj. 4. 15:30
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
Ha kapott kártérítést- illetve más anyagi előnyre tett szert ezáltal, azt természetesen visszafizettetik vele, illetve elítélik, mivel ez ugyanúgy csalásnak minősül, mint egy gazdag/befektető embernek kiadni magad, és pénzt kérni kölcsön, majd felszívódni...
2013. máj. 4. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%
A holokauszttagadás lényege az hogy a holokauszt tényét tagadod. Aki azt hazudja hogy ott volt az csak szimplán csaló hogy így jusson hozzá a kártérítésekhez és hasonlókhoz.
2013. máj. 4. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:

aztán mikor más is hozzáférhetett, kiderült hogy köze sincs az emberbőrhöz.

De azért próbálkozhattak nem?Lehet az a lámpa nem az a lámpa ami konkrétan emberbőrből lett. Mert az olyat, még a legelvetemültebb is sokallta és undorítónak találta. De azért próbálkozhattak.

2013. máj. 4. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
27%
Természetesen nem büntetik meg. Miért tennék. Ez csak egy baki.
2013. máj. 4. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
51%

#4


Igen a holokauszttagadók szeretik azzal hitegetni magukat hogy a rémtörténeteket olyanok terjesztik akik ott sem voltak, csak ebben ott a logikai bukfenc, hogy aki nem volt ott de szerette volna hogy azt higgyék, valószínűleg nem fog nekiállni kitalálni durvábbnál durvább történeteket mert az mindig gyanús, hanem csak azt mondja amit a többiektől hallott. Arról nem is beszélve, hogy 10 évente van egy eset amikor kiderül valakiről hogy nem volt ott, az a néhány ember meg önmagában kevés hogy bármit is elhitessen az emberekkel.

2013. máj. 4. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
71%
Ha valamilyen pénzügyi előnye származott a dologból, akkor előfordult hogy igen. Amerikában 20 évre meszeltek el egy faszit, mert egy csomó kárpótlást felvett.
2013. máj. 4. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
71%

Azért utánanyomoznak , hogy tényleg holokauszt túlélő-e az illető.

Előfordult már , hogy valaki így csalt , az illetőt meg is büntették.


Olyan , mintha én dolgoznék ,de közben felvenném a segélyt is.

2013. máj. 4. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
50%

Már egy csomóról kiderült, hogy nem volt ott. Vagy ott volt, de akkora baromságokat állított, hogy lángcsóva tört elő a kéményből, vagy ahová lépett, vér fröcsögött a lába alatt, stb.


Ha ezeket könyv formájában írja meg, még Nobel-díjra is esélyes... :)


Nekünk is tanították az zsidóbőrből készült lámpát, meg az zsidózsírból készült szappant. Látott már valaki ilyet?


A 6 millió elpusztult zsidóra is vannak más számadatok, pl. a Vöröskereszté, de a magyar törvények tiltják, hogy a 6 milliót kétségbe vond, még kutatási céllal is, köszönjük meg mesterházy attila mszp-s "politikusnak", aki benyújtotta ezt a törvényjavaslatot.


Mondjuk, érdekes volna, ha egyszer kiderülne, hogy nem is volt holokauszt, mi lenne. Minden érintett állam visszakérné a zsidóktól a jogtalanul beszedett dollármilliárdokat? Vagy lesöpörnék a térképről izraelt? Vagy ki sem derülne?

2013. máj. 4. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
100%
Előző vagyok. Persze az utolsó bekezdés csak feltételezés, még mielőtt valamelyik nemzetbiztonságis nekiállna intézkedni :)))
2013. máj. 4. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
52%

#9


Ennek annyi a realitása mintha azt mondanád hogy egyszer eltalálják hogy a munkanélküliség is egy foglalkozás és akkor minden munkanélkülitől visszakövetelik a segílyt.

2013. máj. 4. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!