Támogatnátok az igazságszérum (ok) bevezetését a kihallgatások során?
Rengeteg politikus, maffiózó, "sima" bűnöző mászkál szabadlábon, mert nem lehetett rábizonyítani a vádat. Kijátszotta a törvényeket, magára nem tesz tanúvallomást stb.
PL.: a mostani trafik mutyi, előtte a föld mutyi, offshore mutyi, a rendszerváltás után privatizációk, olajszőkítés, előző kormány ámokfutása, stb.
Nem, mivel még a "hazugság vizsgáló" gépnél is megbízhatatlanabb, nem ismerik a működését konkrétan és valószínűleg aki eleve hazudós, az a hatása alatt is sok valótlant fog elmondani.
A hipnózis se elég jó, mert már külön tudomány ág foglalkozik az agyad által előállított soha meg nem történt dolgok halmazával, amire te még is "emlékszel".
„valószínűleg aki eleve hazudós, az a hatása alatt is sok valótlant fog elmondani."
ha ennek a lehetősége fenn is áll, akkor ha nem is egy magányosan elkövetett gyilkossághoz feltétlen, de mondjuk egy nagyobb társaság kihallgatásánál már jóval kisebb, hogy mind hazudós, és persze mind egyből ugyanazt az összefüggő kamu történetet adná elő.
Ráadásul rá lehetne kérdezni, hogy tud-e valamilyen rá terhelő bizonyítékról ami mondjuk az ügyészségnek jól jöhet, és ha mást nem akkor meg lehet vizsgálni azt az irányt is. stb, szóval elég nagy a felhasználási területe
Három apróság:
1. Gyógyszert vagy vegyszert csak kényszergyógykezelés keretében lehet bárkinek is adni.
2. "Igazságszérum" nem létezik, csak krimikben. Ahogy fentebb is írták, ezek a szerek nem őszintévé, hanem bőbeszédűvé teszik csak azt, aki a hatása alatt áll. A leghétköznapibb "szérum" az alkohol, nem véletlen a mondás "borban az igazság". s mint minden mondás ez is sántít.
3. A jogrendszer egyik alapelve, hogy senkitől nem várják el, hogy magára nézve terhelő vallomást tegyen. Ezt kikényszeríteni különösen jogellenes.
"mind egyből ugyanazt az összefüggő kamu történetet adná elő. "
Még színjózan emberektől is kimagasló teljesítmény, ha összefüggően el tud mondani bármit. Ezért is használhatatlan egy ilyen vallomás, mert a 90 százaléka zagyva töltelék lenne.
Először is, hazugságvizsgáló nem létezik csak poligráf, ami a testi reakciókat méri. Az igazságszérumoknak nevezett szereknél jobb a hatásfoka, de még így sem használható bizonyítékként.
Miért nem támogatnám a használatot? Mert nem megbízható, nagyon gyakran okoz halluciánciót, élénkíti a fantáziát, az adagolás nehézkes, mivel egyén és pillanatnyi állapot-függő, kire hogyan hat, szervezetre káros, kábítószerekhez tartoznak, függőséget okozhatnak.
értem szóval a jogi környezet még nincs meg hozzá, ez csak törvényhozáson múlik(elég kreatívak mostanában a képviselők). Az pedig, hogy nem kell magára terhelő vallomást tennie, azt egy olyan esetben mikor egy súlyos bűncselekmény lehetősége áll fent, akkor a közösség biztonsága érdeke felül írja. Legalábbis én így látom.
van több is csak ez egy konkrét példa, de sok fajta van, és mint mondtam nem feltétlenül lenne bizonyíték erejű, de nem ismétlem magam, az előtte lévő hozzászólásaimban benne van.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!